Makó Sport színes

Nagyot szurkoltak a vendégek a Nyugi Teraszon

A Hagymatikummal közös Bajnokok Ligája meccsnézésen végén a Real Madrid szurkolók örülhettek.

Sok vendég választotta a fürdő nemrég megnyitott Nyugi Teraszát a BL döntőre, amelyen mi is ott voltunk, a mérkőzés előtt és a szünetben szakemberekkel és játékosokkal élőben beszélgettünk a meccsről.

A félidő 0-0 volt, ekkor még arra lehetett számítani, hogy kevés gólos, szoros mérkőzés lesz. A Liverpool részéről a legnagyobb problémát Salah elvesztése okozta, de Carvajal is lesérült. Természetesen a mérkőzés szünetében ezt is kitárgyaltuk, csakúgy, mint Ronaldo haloványságát.

A mérkőzés vége 3-1 lett a Real Madridnak, amely így zsinórban harmadik alkalommal nyerte meg a Bajnokok ligáját. A két potyagólt azonban, amit a Liverpool kapusa hozott össze, még nagyon sokáig nem tudják majd megbocsátani a csapat szurkolói.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.