Hírek Kiemelt Térség

Sikertörténetet szült Mezőhegyesen a kormányzati bátorság

Mezőhegyes

Az állami tulajdonba került ménesbirtok és tangazdaság mára olyan központtá vált, mely biztos alapokat nyújt a település és a Csongrád megyét is magába foglaló tágabban értelmezett térség gazdasági fejlődéséhez. Mezőhegyes fellendítésében Lázár János is komoly érdemeket szerzett.

Sikertörténetnek nevezte a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. elmúlt két és fél év alatt végrehajtott újjászervezését az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a központ Nonius Hotelében tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Farkas Sándor kiemelte, sikerült letenni a gazdálkodás 21. századi alapjait úgy, hogy közben megőrizték, sőt fejlesztették Mezőhegyes európai szinten is páratlannak tekinthető történelmi hagyományait. A ménesbirtok és tangazdaság mára olyan központtá vált, mely biztos alapokat nyújt a település és a régió gazdasági fejlődéséhez.

Az államtitkár az elmúlt időszakban a ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztosként tevékenykedett. A sajtótájékoztatón elmondta: a polgári kormány bátor lépéssorozattal sikerrel állította helyre az „eredeti állapotot”, vagyis állami segítséggel visszavásárolták a zrt. magántulajdonban álló részvényeit, majd a privatizált földterületeket. Ezt követően korszerűsítették a gazdaság gépparkját, így sikerült a gazdálkodás műszaki feltételein is javítaniuk. Rövidesen eredményt hirdetnek a korábban kiírt pályázatokról, így megkezdődhet az ipar park kialakítása, a tehenészeti telep korszerűsítése és több majorsági épület felújítása, melyek hosszú távon is biztosítani tudják a ménesbirtok kiszámítható és stabil fejlődését.

Mezőhegyes

Beszámolt arról, hogy tavaly augusztus közepétől a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vette át a helyi középiskolát, és az első év közös munkája máris kézzelfogható eredményeket hozott. Megteremtették a szakemberképzés és a gyakorlati oktatás feltételeit, illetve több egyetemmel is kapcsolatot építettek ki annak érdekében, hogy az állatorvosképzéshez, illetve más, agrár-felsőoktatásban tanuló hallgatók számára gyakorlóhelyet biztosítsanak. Emellett kitűnő eredményeket értek el a mezőhegyesi diákok különböző szakmai és oktatási versenyeken, ami az intézményben folyó elméleti és gyakorlati oktatás sikerét bizonyítja.

Farkas Sándor úgy folytatta, napirenden szerepel az öntözés fejlesztése is. A tervek már készülnek annak érdekében, hogy ne csak a ménesbirtok, hanem az egész térség mezőgazdasága számára biztosítsák a megfelelő mennyiségű öntözővizet, és hatalmas előrelépést jelent majd az itt élők és itt gazdálkodók számára, ha ezt a projektet megvalósítja a kormányzat.

Ha Mezőhegyes, akkor a ló, a lótenyésztés és a lósport legalább olyan fontos, mint a gazdálkodás – hangzott el. Az államtitkár örömmel számolt be arról, hogy a lótenyésztésben is előreléptek: a híres nóniusz lovak mellett tavaly ősszel visszahonosították a gidrán fajtát, így ismét az eredeti, több száz éves, hagyományos, történelmi magyar fajtákat tenyésztik Mezőhegyesen. A lovas ágazat fejlesztésének elismerése, hogy nemzetközi díjugrató, illetve fogathajtó versenyeket is rendeznek Mezőhegyesen, a nemrégiben megtartott fogathajtó-viadalt általános nemzetközi elismerés övezte. A cél, hogy Mezőhegyes minél inkább bekapcsolódjon a lovassportok hazai és világszintű vérkeringésébe.

Mezőhegyes

Az államtitkár bejelentette, hogy szeptemberben ismét háromnapos kiállítást és vásárt („birtokshow-t”) szervez a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.

Pap István Tibor vezérigazgató a 2017-es év (az első teljes állami tulajdonú esztendő) gazdálkodásról elmondta, hogy az átlagosan 500 embert foglalkoztató gazdaság vagyona 24 milliárd forintra emelkedett, árbevétele elérte a hatmilliárd forintot 900 millió forintos eredmény mellett úgy, hogy valamennyi, a vonatkozó törvényben rögzített feladatát teljesítette a cég. Egyúttal köszönetet mondott Farkas Sándornak a kormánybiztosi munkájáért.

A sajtótájékoztatón elhangzott: az új kormányzati szerkezetben a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter portfóliójához tartoznak majd az állami gazdaságok, így Mezőhegyes is, de elképzelhető, hogy a szakmai felügyeletben az agrártárcának is lehet szerepe. Annyi azonban bizonyos, hogy az állami tulajdon, a stabil és kiszámítható gazdasági háttér, illetve a folyamatos fejlődés lehetősége biztosított marad, azaz a térség számára továbbra is előrelépési esélyt biztosít és egyre több munkahelyet nyújt majd az agrárcentrum.

A kormány a 2016. november 8-i döntése értelmében vásárolta vissza a 2004-ben privatizált Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.-t, majd a korábban is állami tulajdonú Ménes Kft.-vel összevonva 2017. január 1-vel megalapította a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t. A cél az volt, hogy Európa legszínvonalasabb állami tulajdonú mezőgazdasági vállalkozása jöjjön létre a történelmileg nagy múltú ménesbirtok reorganizációjával, illetve a lótenyésztés és a sportélet élénkítésével. Lázár János akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter több alkalommal is nyilatkozott róla, a kormányzat azt szeretné elérni, hogy az állami vállalat a fejlesztések révén „Európa egyik legjobb mezőgazdasági vállalkozása és Magyarország legerősebb agrárcége” legyen.

Fotók: Gémes Sándor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.