Belföld Hírek

Most akkor lesz egy mégJobbik?

Toroczkai László

A választásokon elért eredmény után borítékolható volt, hogy a néppártosodást nem támogató tagok és vezetők nem maradnak csendben. A párt új elnöksége gyorsan véget akar vetni a belső forradalomnak, ám nem biztos hogy egyszerű lesz.

Keddre ígérte Toroczkai László annak bejelentését, mik a jövőbeli tervei politikusként, az ásotthalmi polgármester pedig állta is a szavát, a sajtónak elmondta, „Mi magunk” néven platformot akar létrehozni a támogatóival a Jobbikon belül.

A támogatói pedig nincsenek kevesen, alig maradt alul az elnökválasztáson, még akkor is, ha egy ismertebb Jobbikos politikus örülne annak, ha Toroczkai „elhúzna a francba és vinné magával az egyfogúakat”.

A párt elnöksége azonban pár órán belül közölte, hogy szerintük nincs létjogosultsága a platformoknak a Jobbikon belül, majd azt is, hogy a frakció 26 tagjából 25 nem kívánja követni az ásotthalmi polgármestert ( Dúró Dóra az egyetlen, aki a tisztújításon is Toroczkai elnökhelyettes-jelöltje volt).

Ez a sürgősséggel kiadott közlemény amit az Origo szerint telefonos felmérés előzött meg erődemonstrációra vall a pártvezetéstől. A lap azt írja, komoly nyomásgyakorlást indított el a vezetés, hogy véletlenül se álljon senki Toroczkai László mellé nyíltan.

Toroczkai László közösségi oldalán barátságtalan lépésnek nevezte,hogy szinte még be sem fejeződött a sajtótájékoztatójuk, Jakab Péter szóvivő már kezdte is az övét, miközben feltűnően gyakran jelent meg lejárató anyag valamelyik Jobbik-közeli médiafelületen.

Novák Előd, a párt politikusa is visszatalált a Facebookra, és egyértelműen kiállt a platform mellett, felesége, Dúró Dóra, a jobbik parlamenti képviselője is csatlakozott hozzá.

Az Origo szerint hasonló a nyomásgyakorlást alkalmaztak az elnökválasztási kampányban is, ahol Toroczkai alulmaradt Sneider Tamással szemben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.