Blog Szekeres Anna

Én, én, én…

Nyugdíjast becsapó, házaló ügynök, csak a kiskapukra hajtó alkalmazott és egy állatkínzó fiatal. Ennek a hétnek a termése a  környezetemben. Látszólag semmi kapcsolat a három ügy között, amit azért mégis összeköt valami: a bármit megtehetek gondolata.

Mindhárom ügynek érintettje voltam pár nap különbséggel és mélyen felháborított mindegyik. Anélkül, hogy részletezném az eseményeket és szereplőit, elmondhatom, teljesen hétköznapi és életszerű szituációkban estek meg. Amiben az egyik oldalon jóhiszeműség és bizalom, túlnan pedig csak tömény számítás állt.

Nem állítom, hogy ettől a másik velejéig romlott vagy aljas, egyszerűen csak önző. Mert bármi történik, minden miatta van, érte kell, hogy legyen és akármit megtehet, átgázolhat és becsaphat, sőt még fájdalmat is okozhat, csak hogy elérje a céljait. (Lehet, hogy mindenkinek vannak az életében hasonló tulajdonságokkal felruházható egyének, vagy ismer valakit, aki találkozott már ilyen emberrel.) Általában megnyerő a stílus és lehengerlő/ártatlannak tűnő a személyiség, hogy még véletlenül se tételezzük fel a mögötte rejlő hamisságot. Amiről nem szeretném hinni, hogy eredendő, de azt sem, hogy a nagybetűs lét vagy bármilyen körülmény kényszeríthet erre bárkit is. A gátlástalanság egy felvett és tanult dolog szerintem, ami egy párszor már bejött az illetőnek és szépen lassan életformájává vált. És már fel sem tűnik, ha ezzel rombol és árt a környezetének, mert annyira a testére simult a dolog. Sőt, még ő lehet felháborodva, ha valaki ezzel szembemegy, beszól és helyre teszi.

Ami szomorú, hogy életkortól független ez a típusú viselkedés, már egészen fiatal gyereknél is tapasztaltam. Ennél már csak az durvább, amikor az agresszív/rámenős/úthenger stílus még tetszik is a szülőnek, mondván, majd így boldogul később az amúgy szépreményű kisdiák. Nem kell a szabály, lehet elérni másképp is, amit akar. (Együttműködő magatartás kizárva.) Azzal, hogy ennek a hozzáállásnak milyen vadhajtásai lehetnek később, mindannyian szembesülhetünk és még csak az utcára sem kell mennünk, elég, ha elmerülünk valamelyik hírforrásban (ahogy a szomszéd néni mondaná, a kora esti thrillerben). Hozzáteszem, a szülő is korán szembesülhet „nevelésének” hátulütőivel, de sokan az iskolával való összefogás helyett inkább hárítanak. (Vagy, mert könnyebb, vagy már tehetetlen).

A baj viszont gyorsan meglehet és a következmények sokszor tragikusak, a megoldásban meg olykor csak reménykedni tudunk. Mi lesz így? Hová vezet ez? Megállítható a folyamat? Mi véd meg bennünket, hogy egyre inkább a farkastörvények szerint működő helyzetekben mi is számítóvá vagy akár könyörtelenné is váljunk?

Hinni kell, hogy mehet ez, lehet ez másképp. Ebben van felelősségünk, hogy a magunk életében ezt megmutassuk. És jó lenne, ha tudnánk és mernénk nemet mondani is. Kiállni a számunkra fontos dolgok mellett, de közben arra is gondolni, hogy nem mindig én.

Hanem van te és ti és ők is. Csak így lesz mi. Mert enélkül nem fog menni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.