Hírek Kiemelt Térség

4,3 kilométer járda épül Királyhegyesen

Négy utcában és négy ütemben épül több mint 4 kilométernyi járda Királyhegyesen. Várhatóan őszre már el is készül a beruházás. Jelenleg a Jókai utcában folynak a munkálatok.

Múlt esztendőben a királyhegyesi önkormányzat 110 millió forint szabad felhasználású támogatást kapott. Ebből az összegből 6 millió forintot fordítottak  a helyi óvoda melegítőkonyhájának felújítására. A szabad felhasználású támogatásból a 4425. számú út belterületi szakasza kapott új útburkolatot. A fennmaradt 70 millió forintból pedig több méternyi járdát építhetnek.

Már nem döcögős Királyhegyes főutcája – Makó Híradó

Az elmúlt időszakban több fejlesztés is megvalósulhatott Királyhegyesen: többek között állami támogatásból felújították az óvoda konyháját, járdák készültek és a Jókai utca is új burkolatot kapott. Gajáta Fanni – Királyhegyes Ebben az évben nagy változások történtek Királyhegyesen. Elsőként összefogás és egy pályázat eredményeként újulhatott meg a helyi templom homlokzata és a torona.

Ebben a hónapban meg is kezdődött a járdaprogram. Horváth Lajos polgármestertől megtudtuk, négy ütemben készül el a gyalogos út a Jókai, a Kiss, a Dózsa György és a Kossuth utcában. Jelenleg a Jókai utcában zajlik a munka. A 4,3 kilométernyi járda várhatóan őszre készül el. A polgármester hozzátette, a beruházásnak köszönhetően a településen található járdahálózat 63 százaléka újulhat meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.