Hírek Kiemelt Makó színes

Ford modellek és egy Mátyás korabeli szekér Makón

Nem mindennapi kiállítással vette kezdetét a XII. Maros-parti randevú – Nemzetközi Veteránjármű Találkozó: rengeteg veterán jármű, motorkerékpárok és autók sorakoztak fel az Erdei János Városi Sportcsarnokban, illetve a Hagymatikum udvarán.

– Nagyon fontos, hogy az autózás nemzetközileg elismert szereplőinek ismeretét, tudását és megbecsülését is őrizze a Magyar Autóklub, így különösen kedves számomra, hogy Makón, Galamb József születési helyén egy ilyen csodálatos kiállítás kerül megtartásra. Kellenek az ilyen rendezvények az embereknek, mert a modern ember amellett, hogy élvezi a modern technikai csodák eredményét, nagyon szívesen visszatekint arra az útra, ahonnan indultunk, és amin keresztül elérkeztünk. Ezt a mai nap fényesen bizonyítja – mondta el portálunknak Hatala József, a Magyar Autóklub elnöke.

navigate_before
navigate_next

A kétévenként megrendezendő találkozón mintegy negyven járművet mutattak be, illetve ekkora számban vesznek részt a túrán is majd. T- és A-Fordokat, illetve egy Kocs településről származó, Mátyás korabeli szereket is megtekinthettek az érdeklődők. Szilágyi László, a Maros-parti Veterán Autós Motoros Közhasznú Sportegyesület elnöke elmondta, a külön sort kapott Ford modellek mellett motorkerékpárok is helyet kaptak a kiállításon, nyugat- és keletnémet, cseh, lengyel, illetve magyar gyártásúak is, mint például Pannonia és Csepel járművek. A T-Fordok kapcsán Szilágyi László azt is elárulta, hogy bár elsőnek ódzkodott a vezetésétől, mivel például a pedálok is máshogyan vannak benne, de nagyon megszerette azóta.

navigate_before
navigate_next

Bálint Zoltán is az egyesület tagja, ő két autóval vesz részt a kiállításon. Mint elmondta, mindkettő üzemképes, egyik szépen felújított, a másik pedig felújításra vár még. Az egyik egy olyan Opel Super 6, mint amilyet a nagyapja vezetett, aki Makó első taxisa volt.

A megnyitót követően két órától a Hagymatikum udvarában is megjelentek a veterán járművek a fürdőzök legnagyobb örömére, többen a medencékből figyelték a begördülő autókat és motorkerékpárokat.

One Response

  1. Köszönet a szervezőknek! Nagyon szép kiállítást rendeztek a sportcsarnokban. Ritkán lehet ennyi Ford T (és A) modellt látni együtt! Olyan szépen elrendezték egymás után az “évszázad autóját” mintha most jöttek volna le a futószalagról. A motorkerékpárok és más márkájú autók, valamint az Autóklub standja, illetve a tablók, fotók, dokumentumok mind rendkívül érdekes és figyelemre méltó. Ezt a kiállítást mindenkinek látnia kellene. Gratulálok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.