Dendrománia – a faóriások nyomában
Magyarország különleges, legnagyobb fáiról tudhattak meg többet ma délután az érdeklődők a József Attila Városi Könyvtár olvasótermében: több kategóriára bontva ismerhették meg a faóriásokat dr. Pósfai György előadásában. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézetének igazgatója portálunknak elmondta: egy mozgalom is kialakult a faóriások kapcsán. Ez azon honlap köré központosul, amelyet maga szerkeszt, és amelyen háromezer fa adatai találhatóak meg. Mint elmondta, a faóriások meghatározásának szabályát is maga…
Pünkösdre hangolódtak a makói otthonban
Pünkösdi vetélkedőt tartottak a Csongrád Megyei Szivárvány Otthon Makói Idősek Otthonában élőknek. Különböző ügyességi feladatokban kellett helyt állniuk a szépkorúaknak, de kvízzel és dalfelismeréssel is készültek a mentálhigiénés dolgozók. Labdát tereltek, tárgyakat kellett kitalálniuk, horgászniuk és cipőt is kellett befűzniük a Csongrád Megyei Szivárvány Otthon Makói Idősek Otthonának lakóinak a pünkösdi vetélkedőjén. Az otthonban élők élvezték a feladatokat, sokan többször is jelentkeztek, hogy még egy feladványt megcsináljanak, azonban mindenki lehetőséget kapott az…
Nyolcvan kisegér kalandozott a SZIGNUM-ban
Irodalmi akadályversenyt szerveztek ma délután a SZIGNUM-ban, Berg Judit népszerű könyvsorozatából, a Ruminiből. A 80 diák és 30 felnőtt segítő az első kötet cselekményét dolgozta fel a 21 állomáson.  A kisegér kalandos útját követve, számos próbát és érdekes feladatot oldottak meg a harmadikos és negyedikes diákok. Saját gyermekének olvasásra ösztönzése kapcsán fedezte fel Rumini világát Kerekesné Dócs Nikoletta, a makói Szent István Egyházi Általános Iskola tanítója. Az ügyes és bátor…
Buffon az utolsó Juve meccsére készül
Csütörtök délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be Gianluigi Buffon kapus, hogy a szezon végén búcsúzik a Juventustól is. Arra a kérdésre, hogy mi lesz vele a jövőben még nem tudott válaszolni, pár nap gondolkozási időt kért. Gianluigi Buffon, a Juventus és az olasz válogatott kapusa visszavonul: ezt egy sajtótájékoztatón jelentette be. Az olasz válogatottól már búcsút intett, a hollandok elleni barátságos mérkőzésen, június 4-én már biztos nem fog védeni. A Juventustól az szezon…
Hazajárnak nyaralni a menekültek, a németek mégsem tesznek semmit
Súlyos hiányosságokat tárt fel a menedékjogi eljárásoknál egy belső vizsgálat a német bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) – olvasható az Indexen. A kiszivárgott dokumentumról a Die Welt írt kedden. A szúrópróbaszerű ellenőrzések jelentős részénél a kérelmezők eljárási hibák vagy a tények nem elég alapos feltárása miatt kapták meg a német állam védelmét – állapította meg a lap szerint a BAMF belső ellenőrzése. A sokáig egyértelműen befogadáspárti német menekültügy az egész európai politika…
Két autó ütközött Vásárhely és Szikáncs között
A baleset Szikáncs határában, a 9-es kilométerszelvénynél történt. A promenád.hu információja szerint a Toyotában Csjernyik Zoltán, Csanádalberti polgármestere ült. Baleset történt Hódmezővásárhely és Szikáncs között Hódmezővásárhelytől mintegy 9 kilométerre a reggeli órákban. Teljes útzár van érvényben – írta a radio7.hu. Később, félpályán megindult a forgalom. Személyi sérülés nem történt – tájékoztatott a Promenádot a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A portál információja szerint, a Toyotában Csanádalberti polgármestere, Csjernyik Zoltán ült. Képek forrása: radio7.hu.
Robbantásos merénylet áldozata lett egy magyar nő
Szépségiparban dolgozó magyar nő lett robbanásos merénylet áldozata Kaliforniában – adta hírül ma reggel a 888.hu. A 48 éves Krajnyák Ildikó az egyik áldozat abban a merényletben, amelyet a kaliforniai Aliso Viejoban hajtottak végre. A nemzetközi sajtó “titokzatos robbantásként” aposztrofálja az esetet, a helyi rendőrség szerint nem baleset történt. A Magyar Kozmetika néven futó szalont az áldozat működtette, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) forrásai szerint ő lehetett a célpont. Az…
Mindenki a Cassandra-rejtélyt nyomozza
Bár Lázár János már nem vezeti a Miniszterelnökséget, a sajtó mégsem akar elszakadni tőle. Kiváló példa erre, hogy a Facebook-oldalán közzétett videóit folyamatosan elemzik, boncolgatják, elméleteket és ellen-elméleteket gyártanak hozzá. Egy vezér- és tekintélyelvű rendszerben a kontraszelekciónak folyamatosan működnie kell. Mindig szükség lesz sikeres végrehajtókra és alvezérekre, s azokat mindig le kell pöckölni onnan, ahová a sikeresség felemelte őket, mielőtt a magasságos vezért túlságosan megközelítenék – írja a HVG abban…
Fociban versengtek az ovisok
Gólörömben már olyanok mint a nagyok a makói ovisok. A második Ovi-Foci Kupán is kitettek magukért a kicsik. Rendszeresen fociznak a makói ovisok azoknak az óvodapedagógusoknak a felügyeletével, akik részt vettek a Bozsik-programhoz kapcsolódó tanfolyamon. Ennek egyik megkoronázása az Ovi-Foci Kupa, amelyen minden intézményből vesznek részt csapatok. A 10 millió forintból megvalósult műfüves focipálya ráadásul többféle sportra is alkalmas, tudtuk meg a Makói Óvoda intézményvezetőjétől. – Kosárlabdára, kézilabdára is szoktuk…
Makocino – online te(l)jeskávé
Pitvaros Nagyasszonya, Orbán igazsága, az LMP elzárkózása, Fucsovics Marci száguldása. Csütörtöki koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból. MH-lapszemle Nagyasszony Pitvaroson a vándorszobor. A Mária Légió helyi csoportjai között vándorol a Szűz Mária-szobor, amely Maroslele után két hétig Pitvaroson látható – jelenti a Delmagyar.hu. „A szobor a Magyarok Nagyasszonyát ábrázolja a kis Jézussal – mutatta meg Kasuba Róbert plébános.” Pitvaroson látható a vándorszobor A Mária Légió helyi…
Két autó ütközött az M43-on
Anyagi káros közlekedési baleset történt az M43-as autópálya országhatár felé vezető oldalán, Csanádpalota közelében. Két gépkocsi ütközött 2018. május 17-jén valamivel 3 óra előtt az M43-as autópálya országhatár irányába tartó oldalán, az 55-ös kilométerszelvényben. A műszaki mentés idejére a rendőrök a haladó és a gyorsító sávot lezárták, a forgalom a leállósávon haladt.
Jó reggelt, Makó!
A hétvége közeledtével sem hagyjuk önöket reggeli hírösszefoglaló nélkül: tekintsék át röviden a tegnapi nap legfontosabb híreit! Már megtörtént a műszaki átadása az új levéltárnak: a korszerűsített épülethez egy raktárcsarnokot is építettek, ahová több mint 2 kilométernyi, 16 település iratanyaga kerül, ráadásul kiállítások is lesznek az új levéltárban. Összehangolt segítség a korai fejlesztés kulcsa – Dr. Vereska Ágnes gyermekrehabilitációs szakorvos és Nagy Márta tanácsadó szakpszichológus tartott előadást tegnap délután a korai fejlesztésről.…