Hírek Kiemelt Makó

Már látszik a Makovecz-jelleg a könyvtáron

Összesen 13,2 milliárd forint forrást kapott a város a Makovecz-hagyaték ápolására, ebből 2,66 milliárd forint jut a József Attila Könyvtár újjáépítésére. A kivitelező folyamatosan halad az építkezéssel, az épület belső terét most először lehetett nyilvánosan bejárni.

A tetőszerkezet 80 százalékban készen van, az épületen már kezd látszani a Makovecz-jelleg tájékoztatott Farkas Éva Erzsébet a kivitelezővel közös bejárás során.

Az önkormányzat hetente egyeztet a céggel arról, hogy minél kevesebb kényelmetlenséggel járjon a beruházás a környéken élők számára. A legtöbb lakossági megkeresés a Deák Ferenc utcai munkálatokkal kapcsolatban érkezett, ezen a szakaszon a februári állapotokhoz képest nagy előrelépés van, a közművesítés gyakorlatilag teljes mértékben megtörtént, mondta el a polgármester.

Most csinálják a közvetlenül a piac előtt lévő teret, ahol négy szökőkút lesz kialakítva. Mintegy 350 parkoló (ez körülbelül 50-el több mint korábban) és 275 kerékpártároló lesz, összesen több mint 10 ezer négyzetméter felület újul meg teljesen.

– A Deák Ferenc utca Makó egyik szimbolikus utcája, az itt lévő fasorhoz ragaszkodnak a lakosok és az önkormányzat is, ezért inkább a kerékpárút nyomvonalát módosítottuk, mert az egészséges, ép növényzetnek mindenképpen meg kell maradjon – fogalmazott Farkas Éva Erzsébet.

A beruházás műszaki ellenőrétől megtudtuk, nagyjából félidőben van a kivitelező, a lakosság számára látványos rész kezdődik meg, egyre inkább láthatóak lesznek a jellegzetes elemek. Szöllőssi Béla elmondta, a legtöbb kellemetlenséget a közművesítés okozta, ennek azonban inkább egyszerre fogtak neki az egész szakaszon, hogy ne legyen a beruházás során két alkalommal is felfordulás. Ezt a felépítmények megvalósítása előtt mindenképpen meg kellett oldani az ütemezés tartásához.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.