621 méternyi új réteget kapott a Maros utca
Mintegy 15 millió forintból lett új útfelülete a nagylaki Maros utcának. A polgármester szerint jelenleg ez a legjobban elkészült utca a településen. 621 méter hosszan készült el az új aszfaltréteg a nagylaki Maros utcában. Mint ahogy Locskai Zoltán polgármester elmondta, a 15 millió forintos beruházás megvalósulásában sokat segített Lázár János, a térség országgyűlési képviselője. Neki köszönhetően 11 millió forintnyi támogatást kapott a település, amelyhez az önkormányzat 3,7 millió forint önerőt…
A bazsalikomos málna lett az év fagylaltja
A gyenesdiási Bringatanya – Somogyi fagylaltműhely cukrásza, Somogyi Renáta bazsalikomos málnája lett az év fagylaltja. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szervezte versenyt kedden Szegeden tartották a Virág Cukrászdában. A megmérettetésen negyven cukrász hetvenkét fagylaltját szakmai és közönség zsűri pontozta négy kategóriában. A tizenkét éve működő családi cukrászdában édesapjával és édesanyjával dolgozó Somogyi Renáta elnyerte a kézműves nívódíjat, és a fiatal szakember gesztenye vörösboros áfonyával fagylaltjának ítélték oda az I…
Novák Katalin: a női lét ne legyen akadály a műszaki pályán sem!
El kell érni, hogy a nők is bátran válasszák a műszaki pályát és női létük ne legyen ennek akadálya – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden a TechCsajok című rendezvénysorozat budapesti állomásán. Novák Katalin a középiskolás lányoknak szervezett eseményen arról beszélt, hogy a “21. század a nők évszázada”, hiszen ma már természetes, hogy a nők is tanulhatnak, szavazhatnak, és orvos, tanár, sportoló, de akár…
Csongrád megyében is heves esőzések várhatóak
Több megyében és a fővárosban további intenzív esőzésekre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzésük szerint a heves zivatar veszélye miatt Budapestre és Pest megyére, továbbá Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. A felhőszakadás veszélye miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Budapesten, Pest, továbbá Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Azt írták, napközben és éjjel az ország északnyugati…
Már látszik a Makovecz-jelleg a könyvtáron
Összesen 13,2 milliárd forint forrást kapott a város a Makovecz-hagyaték ápolására, ebből 2,66 milliárd forint jut a József Attila Könyvtár újjáépítésére. A kivitelező folyamatosan halad az építkezéssel, az épület belső terét most először lehetett nyilvánosan bejárni. A tetőszerkezet 80 százalékban készen van, az épületen már kezd látszani a Makovecz-jelleg tájékoztatott Farkas Éva Erzsébet a kivitelezővel közös bejárás során. Az önkormányzat hetente egyeztet a céggel arról, hogy minél kevesebb kényelmetlenséggel járjon…
Speedmarathon: 90 gyorshajtó ellen indult eljárás Csongrád megyében
A lakosság javaslatainak figyelembe vételével az akció ideje alatt összesen 42 helyszínen volt sebességmérés Csongrád megyében, és 90 gyorshajtó ellen indult eljárás. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL 24 órás összeurópai sebességellenőrzést – úgynevezett Speedmarathont – szervezett, melyhez Magyarország is csatlakozott. Az akció célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása és nem a szankcionálás volt. Az előző évekhez hasonlóan a rendőrség az ellenőrzési helyek kijelölési folyamatába a lakosságot is bevonta, így…
Toroczkai László
Toroczkainál betelt a pohár – borulhat a Jobbik cukibilije
A tisztújításon gyanús, megkérdőjelezhető körülmények között alulmaradt elnökjelölt belengette, hogy kiléphet a Jobbikból. Könnyen lehet, hogy új pártot alakítanak a jobboldali radikálisok. Erre azért lehet szükség, mert a hithű nemzeti radikálisokkal szemben felülkerekedni látszik a pártból élők, egyébként a balliberálisokkal összefogást keresők társasága, akik „elvették a mozgalom lelkét”. Ahogy arról portálunk hétfőn több cikkben is beszámolt, a hétvégi különös tisztújítás után robbanásközeli állapotba sodorta a belső feszültségekkel terhelt Jobbikot. A…
Makocino – online te(l)jeskávé
Magyarcsanád táguló világa, a multikulturalizmus válsága, integrált terrorizmus, a bombázó Weisz Fanni bikinivonala. Keddi koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból. MH-lapszemle Hosszabbítás Magyarcsanád táguló világa. Fél évszázada nem volt olyan fontos beruházás a Magyarcsanádhoz tartozó Bökényen, mint ami most zajlik: szilárd burkolatot kap a minitelepülést a 43-as főútvonallal összekötő út – számol be róla a Delmagyar.hu. „Farkas János azt mondja, különösen azért örülnek az útépítésnek, mert…
Jó reggelt, Makó!
A tegnapi lakossági fórumról, illetve egy remek makói kezdeményezésről is olvashat mai hírösszefoglalónkban, de azt is megtudhatja, hogyan alakul az időjárás a következő napokban. Tegnap délután a Hódmezővásárhely – Maroslele – Makó kerékpárút kapcsán tartottak lakossági fórumot a Koronában, ahol több kérdés is érkezett a nyomvonal és a biztonságos közlekedés kapcsán. Akár országossá is nőhet az a Makóról indult kezdeményezés, amelynek során zenére rajzolnak a gyerekek az iskolákban. A megyei érdeklődés…
Kerékpárút: a kérdéseké volt a főszerep a lakossági fórumon
A Hódmezővásárhely – Maroslele – Makó kerékpárút kapcsán tartottak lakossági fórumot hétfő  délután a Koronában. Ahogyan korábban írtunk róla, nemrégiben egy új tervet mutattak be a kerékpárút kapcsán, amelyre több visszajelzés és kérdés is érkezett a lakosság részéről, ezek alapján pedig újra áttekintették a terveket. Farkas Éva Erzsébet hangsúlyozta: a cél egy olyan közös megoldás megtalálása, amely mindenki számára megfelelő és optimális lehet. A polgármester elmondta, hogy az érintett vállalkozókkal külön-külön…