Belföld Hírek Kiemelt

Origo: Kipukkanhat a Jobbik-lufi

A párt belső köreiből származó információink szerint kész terv van a radikálisok távozására, akik arra bazíroznak, hogy Novák Elődöt ki fogják zárni a Jobbikból, ezzel pedig megindulhat a párt kettéválása. Az Origo úgy tudja, a két napja felálló, új elnökségben is van emberük Toroczkaiéknak. Elképzelhető, hogy Volner Jánosra kulcsszerep várhat a jövőben.

A radikálisok számára kudarcosan végződött a szombati kongresszus, hiszen elnökjelöltjük, Toroczkai László szoros küzdelemben alulmaradt vetélytársával, a Vona Gábor-i örökséget továbbvinni szándékozó Sneider Tamással szemben. Az eredmény egyrészről intő jel a párt néppárti szárnyának, hiszen a párttagság akarata finoman szólva sem egyértelmű, másrészről lépéskényszerbe hozta a Toroczkaiékat. Ugyanis, ha maradnak a Jobbikban, akkor könnyen hiteltelenné válnak a nemzeti radikális szavazók szemében, főleg úgy, hogy a kongresszust megelőzően állandóan a párt egyben tartásáról beszéltek, és folyamatosan a nyilvánosság előtt üzentek Vonáéknak. Arról nem is beszélve, hogy komoly nyomást helyezett rájuk a mai napig Vona Gábor befolyása alatt lévő pártközpont, telefonos lejárató kampányt szervezve ellenük – így az Origo.hu.

A pártösszejövetel után folytatódott minden ugyanúgy, ahogy abbamaradt. A párt politikusai mintha egy kibeszélő show-ban ülnének, hosszasan elemezték a történteket, többször is meglehetősen indulatos hangnemben. A Ripost információi szerint a Jobbik új elnökének, Sneider Tamásnak eltökélt szándéka, hogy gátat vessen a pártra nézve rendkívül káros kibeszéléseknek. A lap úgy tudja, hogy a pártban egy olyan szabálymódosításra készülnek, amivel azonnal kizárhatják azokat, akik a Jobbik néppárti politikáját a nyilvánosság előtt kritizálják. Ez legfőbbképpen Novák Elődre és Toroczkai Lászlóra vonatkozhatnak – folytatja az Origo.

Hiába a Vona-féle vezetés bekeményítése, erre még minden valószínűség az új szabályok életbe lépése előtt sor kerülhet, tudták meg a Jobbik belső köreiből. A radikálisok úgy számolnak, Novák Előd nem fogja megúszni, hogy kirakják a pártból, hiszen olyan mennyiségben beszélt ki, amit egész egyszerűen nem hagyhat figyelmen kívül a párt új elnöksége.

Ha a másik oldalról nézzük, akkor a kialakult helyzet egy hatalmas kommunikációs ziccer a radikálisok számára. Az Origo jobbikos forrása szerint nem véletlen, hogy Novák és felesége, Dúró Dóra a kongresszus után azonnal leszögezte, maradnak a pártban. Előbbi egyenesen úgy fogalmazott, hogy van, aki azt szeretné, hogy távozzanak a pártból, de szerinte ki kell tartaniuk, utóbbi pedig azt üzente, hogy „maradjunk együtt”, a következő két évre pedig szakpolitikai munkájával foglalkozna a pártban. Miért kellett ennyire sietősen az ország tudomására hozniuk, hogy mindenképpen maradni akarnak a végletesen megosztott pártban? Forrásuk ezt úgy magyarázza, hogy azért, mert Novákék előremenekülnek. Ezzel „azt kommunikálják az emberek felé, ők nem megosztók, ők mindent megtesznek a békességért, nem rajtuk múlik, ha bibi lesz az egységben.” Csakhogy meglátása szerint közben valójában arra várnak, hogy Novákot egy fegyelmi eljárás keretében kizárják. Mert akkor „Novák mártírságával” kezdetét veheti a radikálisok elszállingózása a pártból, azaz a „radikálisok bosszúja.”

További részletek az Origo cikkében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.