Kiemelt Makó színes Térség

Ilyennek látják a zenét a gyerekek

Akár országossá is nőhet az a Makóról indult kezdeményezés, amelynek során zenére rajzolnak a gyerekek az iskolákban. A megyei érdeklődés már nagy, több mint ötszáz mű érkezett a rajzversenyre.

A Bartók iskolában indult el az a különleges kezdeményezés, amelynek során Nadobán Zsuzsanna és Urbancsokné Ruff Mária tanítónők a zene és a képzőművészet összekötésére tettek kísérletet. Ennek során Szentpéteri Csilla zenéjét hallgatva rajzolhatnak a gyerekek, és mint kiderült, ez remekül működik az oktatásban.

Mostanra túl is nőtt Makón ez a program, egész Csongrád megyére kiterjedő rajzversenyt hirdettek, amelyhez 10 zenét mellékeltek a szervezők. A jövőbeli terv azonban még ennél is tovább menne, országossá téve ezt a rendkívül sikeres kezdeményezést.

Az érdeklődés mindenesetre nagynak tűnik, minden várakozást felülmúlva majdnem 40 iskolából 541 rajz érkezett a versenyre. Az öt tagú zsűri (Szentpéteri Csilla zongoraművész, Kőszeghy Csilla illusztrátor, Báthoryné dr. Licska Anikó a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ igazgatóhelyettese, Bagaméri Ádám grafikus tanuló, Gábor Zoltán Duocor Ipari Bt. ügyvezető igazgató)ma ült neki a beérkezett rajzok elbírálásának.

Az ünnepélyes díjátadót május 26.-án tartják majd a Glorius Vigadóban, itt Szentpéteri Csilla zenésztársaival együtt megszólaltatja majd azokat a műveket is, amelyek a rajzverseny résztvevőit megihlették.

navigate_before
navigate_next

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.