Blog Szekeres Anna

Bocs, hogy élek

Elviselhetetlennek tűnő kollégák, agyunkra menő főnökök, idegesítő ügyfelek és monoton hétköznapok, amikor semmi sem jó. Nincs különösebb ok, hacsak mi magunk nem vagyunk az.

Biztos mindenkinek vannak olyan időszakok az életében, amikor már reggel unja a napot és fogalma sincs arról, hogy vészeli majd át. Persze, aztán általában kikerekedik a történet, sőt még az is előfordulhat, hogy kifejezetten jól is alakul minden, de ez csak utólag válik nyilvánvalóvá. (Vagy egy még gázosabb helyzetet átélve értékeljük nem is annyira rossznak.) A lényeg, hogy úgy érezzük, már az indulásnál valami nagyon félrement.

Nálam gyakran előfordul, hogy különösen fáradt szitukban előtte még az alvás sem megy, csak az agyalás, természetesen a vekker csörgéséig, amikor bezzeg tudnék jót szundítani. A bal lábas ébredést, maradva ennél az oldalnál, stílusosan balul folytatódó események követhetik: megcsúszás és váratlan helyzetek (pl. késik a busz, lyukas bicikligumi, ha meg minden oké, akkor meg dugóba keveredünk). No, de a jó munkásembernek az órája a főnöke, ami még szavak vagy felvont szemöldök nélkül is helyre teszi a dolgozót. (Egy darabig nem hordtam a karomon, de akkor meg kényszeresen a telefonomat babráltam mindig – néha most is, de nem az idő miatt.) Nem mondok újat, hogy kicsit a késős beérkezéskor szokott várni a fontos ügyfél, a problémázós kolléga vagy akkor maradunk le a várt hívásról – tovább fokozva a nap örömeit. Szerencsések, akik képesek a pléh-arckifejezést felvenni ilyenkor és nem annyira kifejező a fizimiskájuk, mint az enyém, illetve a kötelező udvariasság szabályait betartva, a lényegre szorítkozva tudnak kommunikálni-bevallom, nekem nem mindig sikerül. Emiatt többször keveredtem magyarázkodásokba, amin nem javítottak a „mi a gond?” „tudok segíteni?”  kérdések, sem a rájuk adott „semmi”, „nem” válaszok. (A helyzet súlyosbítható a ciklusra és a párkapcsolati hiányra hivatkozó megjegyzésekkel- utóbbi a férfiaknál is bevethető.) Legtöbbször viszont nincs érdemleges magyarázatunk – marad a fáradtság, az időjárás és a stressz – csak belülről érezzük, hogy valami nagyon nem oké. Közben meg azt is, hogy lehetne ez másképp is, de mégsem tudjuk kontrollálni magunkat.

 Ilyenkor jönnek az önsegítő technikák, kár, hogy mindegyiknek van valami hátulütője: shoppingolás (nem pénztárcabarát, meg mikor?), csoki minden mennyiségben (lelkiismeret-furdalás utólag a diéta miatt), alvás (irodában nehéz kivitelezni, ilyenkor kellene a nyitott szemes, nyulas módszer), beleüvöltés a nagyvilágba (hol is?), buborékcsomagolás nyomkodás (egyre kevesebb az ilyen küldemény)… kinél mi a célravezető. Nekem a legjobban ilyenkor a csigaház jön be, ahonnan majd egyszer csak előcsalogatom magam. Szeretem, ha ezt mások nem csak látják, hanem értik is. (Mert, hogy náluk is előfordul néha.) Tudom, hogy a legjobb lenne erős kézben tartani az eseményeket és nem csak hagyni, hogy átmenjenek rajtunk a dolgok. Mert van az úgy, hogy hiába a pozitív gondolat meg a vidám álarc – ha mögötte a valóság elég lehangoló.

Nem lehet mindig a napos oldalon járni. A lent nem jó érzés. De van, hogy csak feljebb vihet az út.

És ki tudja, a következő a gödröt már nevetve ugorhatjuk át.  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.