Blog Szekeres Anna

Feszít az érzés

Helyzetek, amikor elszakad a cérna. Indulatból kimondunk szavakat és ösztönből olyan dolgokat teszünk, hogy alig ismerünk magunkra. Lehiggadás után jön az önmarcangolás, meg a bűntudat, hogy másként is lehetett volna.

Talán már mindenkinek az életében adódtak olyan szituációk, amikor kevésbé tudta magát kontrollálni és tőle szokatlan módon viselkedett. Most olyan indulatos dolgokra gondolok, mint a tányér/ajtó/egyéb eszköz csapkodása, emelkedett hangerejű véleménynyilvánítás vagy valakinek a hátsón billentése. Most ennél messzebbre nem mennék (kizárom a témámból a célzott agressziót, a különféle szerek hatását), tehát azokról a „szimpla” esetekről beszélek, amikor előcsalogattak valakit, aki pont úgy néz ki, mint mi, de mégsem hasonlít ránk és rendkívül ösztönösen viselkedik. Mondhatnám, külső hatásra, ám legtöbbször csak a szikra jön kívülről, a gyújtózsinór bennünk van. Mert lehet, hogy már annyi minden gyűlt össze belül, hogy elég valami jelentéktelen apróság és robban a krízis és lehet azt is eltalálja, aki nem is érintett.

 Egészséges esetben senki nem jókedvében vagy unalmában jut el ilyen állapotba és szomorú is, ha ilyen megtörténik, mert ezekben a konfliktusokban mindenki sérül, még az is, aki látszólag magabiztosan kezeli a szitut.  Magamról tudom, hogy az ilyen esetekben belülről forrunk, és valójában a lelkünk fáj. Sokszor persze nem tudjuk kimondani és megfogalmazni, mi bánt, csak érezzük. Vagy, nincs arra lehetőségünk, hogy kimondjuk az igazságot (pl. munkahely).

 Miközben tudjuk, jó lenne megbeszélni mindent, de nincs rá mód, nincsenek eszközeink, nem úgy tudjuk előadni a sérelmeinket, hogy azt a másik jól értse, és ne magára vegye. Szerintem ez a kategória a férfival való vitatkozás, amiből rosszul, vagy még rosszabbul lehet kijönni. Ezekben is a kedvenc alpontom az ezerszer átrágott, semmi megoldásra nem jutó beszélgetések, amik időről-időre előjönnek, és végül minden marad a régiben.

 

Jó és gondolom egészséges a dühöt kiadni, és erre a legjobb módszer, ha egyedül tesszük és nem a másikat használjuk bokszzsáknak – lelki értelemben sem. Mert sokszor szavakkal még nagyobbat és mélyebbet lehet ütni. Praktikusabb a szemetesvödör vagy pl. egy pucolásra váró cipőhalom. Kevésbé ideális esetben ismerjük a rossz időben rossz helyen tartózkodó másik fogalmát. (Amiért persze a másik a hibás!) Ha a vihar elérte a tetőpontját, akkor jön a gyors kifújás, lecsendesedés, önmarcangoló kritika gyakorlása és a végén a tisztázó bocsánatkérés. (Egyik –férfi – ismerősöm azt mondta, nem gond néha ez a folyamat, mert a vége mindig békülős szex.) Ja, a probléma, hogy néha a főnökünk, a kollégánk meg még sokan mások is kihúzzák a gyufát, szóval a végkifejlet nagyon más jellegű is lehet.

A lényeg viszont ugyanaz: tiszteljük magunkat azzal, hogy becsületesek és őszinték vagyunk a saját érzéseinkkel. Megéri néha kitörni, még azon az áron is, hogy úgy tűnik, kudarcot vallottunk vele.

S ha mástól adott pillanatra távol is kerülünk, de önmagunkhoz mindenképp közelebb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.