Lecsaptak a terroristákra a futball-vb-re készülő Moszkvában
Az FSZB, azaz az orosz belbiztonsági szolgálat ezzel megakadályozta a tervezett terrorcselekményeket, amelyet az Iszlám Állam terroristái szerettek volna elkövetni Moszkvában, amely az idei labdarúgó-világbajnokság fő helyszíne. – A The Moscow Times című lap beszámolója szerint a hatóságok egy négyfős alvósejt tagjait fogták el, s a terroristák a Telegram üzenetküldö applikáció révén kapták parancsaikat Szíriából. A közleményből nem derült ki, hogy pontosan mikor, és milyen helyszíneken terveztek merényleteket az Iszlám állam emberei…
Gálával ünnepelte a Tánc Világnapját az Írisz Táncklub
A szépség színes világa címmel rendezte meg gáláját az Írisz Táncklub Makó Sportegyesület. A hagyománynak számító rendezvényen számot adhattak a táncosok tudásukról, ráadásul a nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer álltak színpadra a délután folyamán. Az Írisz TSE legnagyobb rendezvényén, a Tánc Világnapi gálájukon a csoportok bemutatták azokat a koreográfiákat és elemeket, amelyeket ebben a tanévben elsajátítottak – mindezt kétszer, dupla előadásban. Ennek oka, hogy egy előadás kevés volt a nagy…
Holttestet találtak Makón
A Honvéd utcán találták a rendőrök a több napos holttestet. A Hagymás Nemzedék megkeresésére a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette az információt, továbbá közölték: „A rendőrség elsődlegesen az idegenkezűséget kizárta, a haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.”   Borítókép: Olvasói fotó – Makói Csípős
Labdarúgás: hatot kapott Pécsett a Makó
A Csfoci.hu jóvoltából folyamatosan frissülő, szöveges élő közvetítésben számoltunk be a Makó FC pécsi vendégjátékáról. Az NB III Közép csoport 25. fordulójában az éllovas otthonában maradtak alul a Maros-partiak. NB III Közép csoport, 25. forduló PMFC – Makó FC 6-1 (4-1) Pécs, PMFC stadion, 200 néző. Vezette: Antal Péter (Mohos Milán, Keszthelyi Tamás). PMFC: Somogyi – Kónya K., Puskás, Gajág (Nyárasdi, 77.), Erdős, Horváth, Nagy, Bata (Mojzer, 65.), Koller, Károly, Kónya…
A mentaalapú koktélok lesznek a nyár slágerei
Domján Zoltán bármixer keverte a legfinomabb és leghűsítőbb koktélokat szombat délután az Ifjúsági Színtérben. A mixer szeret kísérletezni és a kedvence a ginalapú hűsítők, de rozéfröccsöt és a sört is kedveli. Még iskolás korában került a mixerkedés világába Domján Zoltán. A „koktélvegyész” elárulta, első itala egy fele-fele arányban készült paradicsom-tonik ital volt, amelyet még az iskolabüfében készített. – Lakberendező szerettem volna lenni és berendeztem egy bársarkot a lakásba. A többi…
Elbúcsúztak Marosi János atyától
Tisztelői emlékeztek ma a közelmúltban elhunyt Marosi János atyára gyászmise keretében, melyet Gyulay Endre nyugalmazott megyéspüspök mutatott be. A makói Csanád vezér téri kápolna templomigazgatójától a város polgármestere, Farkas Éva Erzsébet is elbúcsúzott. Zsúfolásig telt a makói Szervita kápolna a ma délelőtti szentmisére, amelyet Marosi János atyáért mutattak be. Hívei és tisztelői emlékeztek meg a közösség vezetőjéről, aki április 19-én tért meg Teremtőjéhez. Temetése szülőfalujában, Madarason volt a héten, ahová…
Sissi kedvenc túrósa is elkészült a skanzenben
Még tavaly csatlakozott a József Attila Városi Múzeum a Magyarországi Tájházak Szövetséghez. Szombaton rendezték meg a Tájházak napját, amelyhez idén az intézmény is társult. A skanzen megtelt élettel, kenyérlángos és Sissi kedvenc lepényei is elkészültek. A József Attila Városi Múzeum kertjében a skanzen igazi érdekességet rejteget: a „hagymásházat”, a tárolókat és a putrit. A népi építészetet a fiatalok már nem igazán ismerik, azonban a szombati rendezvénnyel felfedezhették ezeket is. Szikszai…
Több hétig is eltarthat a tavaszi fáradtság
Több hétig is eltarthat a tavaszi fáradtság Pintér Ferenc meteogyógyász szerint, amit az erős hőmérséklet-különbség és a megemelkedett UV-sugárzás tovább súlyosbíthat. A szakorvos az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában kifejtette: a tavaszi fáradtság azért alakul ki, mert a tél végére kiürülnek a vitamin- és ásványianyag-tartalékok a szervezetben. A gyors felmelegedés, amely az idei tavaszra is jellemző, tovább súlyosbíthatja a szokásos tüneteket, amelyek a fáradékonyság, ingerlékenység és a rossz közérzet…
Michelisz: az új bajnokság plusz löketet ad
Ezen a hétvégén a Túraautó Világkupa szezonja a Hungaroringen folytatódik. A csütörtöki sajtótájékoztató vendége volt Michelisz Norbert is, aki a BRC Racing Team színeiben versenyzik.  Kettő dolog miatt is érdekes a hétvégi Túraautó Világkupa Michelisz Norbert számára: a magyar versenyző nemcsak hazai közönség előtt versenyezhet, hanem akár másodszorra is apává válhat. A csütörtöki sajtótájékoztatón elárulta, sokat gondolkozott rajta, hogy kikapcsolja-e a telefont, vagy ne, ugyanis felesége, Johanna bármelyik pillanatban hívhatja.…
Elhunyt Tóth Zoltán Jászai Mari-díjas színművész
Életének 58. évében elhunyt Tóth Zoltán Jászai Mari-díjas színművész – közölte a Pinceszínház pénteken este. Tóth Zoltán 1961. április 22-én született Debrecenben. A színművészeti főiskolára nem vették fel, így a szakmát a Debreceni Csokonai Színházban ügyelőként kezdte, majd egymást követték a színpadi szerepek is. Játszott a békéscsabai Jókai Színházban, majd ismét visszatért Debrecenbe. Ezután kilenc évet a budapesti Katona József Színházban töltött – írták. Az utóbbi években szabadúszó színészként dolgozott.…
Makocino – online te(l)jeskávé
Ébren álmodó Tisza, kétarcú majális, a migránsok terrortrükkjei, Kulcsár Edina cicusa. Szombati koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból. MH-lapszemle Ébredés A tavaszi Tisza. Gyönyörű mindszenti mozgókép-összeállítással köszönti a hosszú hétvégét a Vásárhely24. „A tél után ébredő, álmodó Tisza partot mutatjuk rövid videónkban.” Mindszenti tiszai körkép – VIDEÓ – Vásárhely24 Vásárhely24 – A tél után ébredő, álmodó Tisza partot mutatjuk rövid videónkban. Élvezet Kétarcú majális. Húsz játékból…
Jó reggelt, Makó!
Díjazták a makói virágoskerteket, megnyitott a Nyugi bár terasza, a térségben járt Fekete Pákó és egy biliárdversenyre is beugrott – a tegnapi nap legfontosabb hírei mellett pedig programot is ajánlunk Önnek a mai napra! Ahogy már tavaly, idén is három kategóriában díjazta a makói városvezetés a Virágos Makóért városszépítő verseny résztvevőit: a legvirágosabb utcakert egyik első helyezettje fűnyírót vihetett haza. Megnyitott a Nyugi Bár terasza, ahol a zajtól és a…