Blog Szekeres Anna

Képben lenni

Egy éles szemű (férfi) ismerősöm szerint, receptre kellene felírni a nőknek az önbizalom erősítő tréninget.

Mondta ezt azután, hogy egy képemet fikáztam előtte. Nem volt meglepett, mint megtudtam, szinte alig találkozik olyan hölggyel, aki elégedett lenne a külsejével. (Aki igen, annak lehet érdektelenek a lentebb írtak.) Fotósként így szinte a munkája része a lelki szerviz. Mondjuk, még fényképésznek sem kell lenni, minden hímnemű ezt átélheti a családi rendezvényeken, nyaraláson és egyéb alkalmakon készült felvételek közös nézegetésekor. Saját tapasztalatom, hogy egy albumnézegetés tuti módszer az összeveszésre és alap a sértődésre. Ugyanis itt jó válasz nincs, amit a férfiember adhatna. Ha dicsér, az gyanús, mert ugye már korábbi esetekből tudhatja, hogy így könnyebben szabadul, másrészt akarhat valamit, vagy valóban ezt gondolja („jó”), de az ismétlődő tényleg? –re elérjük az ingerküszöbét és a végén csak a biztosítékot csapjuk ki… Ha meg kritizál, akkor meg mit képzel, csak nézzem magára stb. A végső következtetés általában, hogy nem ért hozzá, kár volt megkérdezni, és üssenek agyon, ha még egyszer kikérem a véleményét.

Nyilván a leírtak a mi belső bizonytalanságaink kivetülései, mert néha (kicsit többször) nem igazán tudjuk, hogy mit szeretnénk. Illetve azt igen, hogy tetszünk, tehát szépnek, divatosnak, szexinek, meg persze okosnak és kedvesnek lássanak (mindezt pl. egy fotográfiába sűrítve), de ugyanakkor tisztában akarunk lenni a realitásokkal is. Ezért nem érdemes szülőt meg legjobb barátnőt kérdezni, mert általában nagyon elfogultak velünk. (Ugyanígy a hősszerelmes, az érdek-munkatárs, a puncsoló beosztott is, meg a közösségi oldal felületes hozzászólói.)

De bármennyire is vágyunk az őszinteségre, mégis nagyon-nagyon ritka az a szitu, hogy őszinte véleményt utógondolatok és mellékzönge nélkül tudjunk (tudjak) fogadni. Lehet, hogy egy szakember ezen a ponton már pácienst látna bennem, de véleményem szerint ez inkább általános nem- és kortünet. Az elégedetlenség persze nem mindig káros, lehet hajtóerő és pozitív tettekre sarkalló késztetés is. Másként nem fogyna annyi fitneszbérlet, nem szaporodnának a futó emberek tavasz táján, meg nem tarolnának a fogyókúrás termékek sem a boltokban. A gond szerintem ott van, hogy mindig külső megerősítéseket várunk, ahelyett, hogy lenne egy egészséges énképünk, hozzá meg egy bevállalós és megengedő magatartásunk. Ami elnéző, ha van néha lusti, meg nasi és tud jót röhögni saját magán egy-egy kihízott ruhadarab felpróbálásánál. (És nem mély letargiába vagy evésrohamba menekít.) Ja, és jól jön egy tisztánlátó szem a tükörben, ami a kritikus pontok mellett, meglátja azt is, ami viszont nagyon rendben van. Meg egy okos fül, ami a dicséret vagy kritika mélyén meghallja a szeretetet, az elfogadást és a kedvességet is.

Mert a legnagyobb csatáinkat úgyis magunkkal vívjuk meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.