Hírek Kiemelt Makó színes

LEGO robotok és lézervilág is volt a Szakmák Éjszakáján

A Keri 15 állomásán ismerkedhettek meg játékos feladatokon keresztül kicsik és nagyok az építész, gépész, közgazdasági és kereskedelmi szakmákkal. Aki legalább 10 állomást teljesített, az a szerencsekereket is megpörgethette az ajándékokért.

Harmadik alkalommal rendezte meg a HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma a Szakmák Éjszakáját. Kincses Tímea tagintézmény-vezető elmondta, évről évre sikerül megújulnia a rendezvénynek, újabb és újabb feladatokkal készülnek, mindamellett az előző év népszerű feladatait is beillesztik a következő évi programjukba. Hozzátette, hogy bár a pályaorientáció a célja a Szakmák Éjszakájának, nem feltétlen csak az előtte állók, hanem kisgyerekek és felnőttek is részt vesznek a rendezvényen.

navigate_before
navigate_next

A Szakmák Éjszakájára nemcsak Makóról, a térségből is sokan érkeztek, hiszen ingyenes buszjárat indult két irányba, hogy a környező települések iskoláinak diákjai könnyebben részt tudjanak venni a programokon. Fehér Anna, a csanádpalotai Dér István Általános Iskola tanárnőjeként a hetedikeseket kísérte. Mint elmondta, az osztály most vesz részt először, és a buszjáratnak köszönhetően könnyebben tudták megoldani az utazást.

Kovács Márk először még nyolcadikosként vett részt a Szakmák Éjszakáján, mint elmondta, már akkor tudta, hogy a Keriben fogja folytatni tanulmányait. A most tízedikes Márk a mostani rendezvényen a “Go-LEGO!” állomáson várta az érdeklődőket, az általa programozott robotokkal, amelyekkel a résztvevőknek dobozokat kellett szállítaniuk a LEGO városon keresztül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.