Blog Szekeres Anna

Hogy újra vágyjak rá

Kísérleteztem, tettem pár felfedezést, és bejött! Kiálltam a három próbát és ez volt a jutalom.

Húsvéti készületem okán tartottam néhány „mentes” napot.  Nagyhéten kikapcsoltam a rádiót az autóban vezetés közben és tévét sem néztem, a szent három napban letettem a mobilt, és egész nagyböjtben mellőztem az édességet. Nagyon jó döntésnek bizonyult mindegyik és be kell vallanom, igazán egyik hiányától nem szenvedtem különösen. Igazából az lepett meg, hogy utólag mindhárom elhatározásról azt gondoltam, milyen jó volt.

A „desszerttelenség” pozitív hatása a karcsúsodás mellett az volt, hogy valamilyen összefüggés miatt a kávé sem hiányzott. Nem pörgettem magam és magamhoz képest talán túl nyugodt is voltam. (Mondjuk az is számított, hogy letudtam mindent határidőre és megbolondulás után leszálló ágba kerültem.) Az állandó zaj megszűnésével más dolgokra, például a saját gondolataimra fókuszáltam és azt vettem észre, hogy több és más dologra tudtam figyelni. Míg máskor külső inger, egy jó zene vagy egy frappáns beszélgetés adta az alapot a tevékenységeim alá, most a csend teljesen más ösvényeken terelgetett. Először fura volt, aztán megszoktam, végül hiányzott.

Szándékosan hagytam a végére a virtuális pórázt, amit a legnehezebb volt elengedni. Mert munkaeszköz, nélküle kimaradok, lemaradok, nem érnek el, én nem érek el, meg mi lesz most parák… Mondjuk, jó volt az időzítés a hanyagolására, se időm, se kedvem nem volt vele foglalkozni, zárva volt az iroda és pihent a dolgozó is. És tényleg! Olyasmiket csináltam (bevallom, némi unokahúgos ösztönzésre), amiket már rég nem: ugróiskoláztam (amit én is rajzoltam), ugrálóköteleztem (nem kell vizualizálni), tojást festettem a locsolkodóknak (feminista énem is csak nézett) és bújócskáztam (újra felfedeztem a szülői ház rejtett zugait), és … rengeteget nevettem.

Jelentem, a tavaszi nagytakarítás bennem ment végbe! (miután a külsőre is szántam pár napot). Egy kis időre kipucolódott belőlem a szüntelen jelen levés, a nyüzsgés, a rossz gondolataim és a pótcselekvéses nasizás. Bicajoztam, sokat voltam a szabadban, beszélgettem eszköz nélkül és csendben szemlélődtem. Ezeknek köszönhetően: életem egyik legkülönlegesebb vacsoraélményében volt részem; egy idős és beteg ember segítségére lehettem; kaptam egy új dolog kipróbálására lehetőséget. Ezek közül egyik sem valósult volna meg, ha nem tettem volna meg az elhatározásaimat. Egyáltalán nem nagy dolgok voltak és nem akarok álszent lenni sem: teaimádó lettem, sósat bőven rágcsáltam, rengeteget szókirakóztam és néha magamhoz is szóltam. Szóval, kellett más, a megszokott helyett.

És nem hiszem, hogy örökre le tudnék mondani a zenéről, a virtuális létről, vagy a csokiról. Nem is akarok. De azt hiszem, nem is ez a lényeg.

Csoda, ha egy kis időre el tudunk engedni valamit, valakit.

Hogy aztán újra vágyni tudjunk rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.