Hírek Kiemelt Makó

A Hagymatikumban pihenhetik ki magukat a megyei véradók

Gergely Gábor, a fürdő igazgatója adta át Sasvári Krisztinának azt a 25 ezer tiszteletjegyet, amelyet a Csongrád megyei véradók kapnak segítségükért. A Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezetét immáron hatodik éve támogatja a Hagymatikum.

– Ezt a hagyományt az idén sem szerettük volna megszakítani, nagyon jó érzés egy ilyen társadalmi felelősségvállalásban részt venni – mondta el Gergely Gábor. A fürdő igazgatója elárulta, hogy 30 éve, katonaként kezdett vért adni, akkor a szabadság motiválta, azóta pedig érzi a súlyát és a hatását, hiszen nullás vércsoportja van, így mindenkinek adhat. Hozzátette, hogy még a Hagymatikumban nem volt véradás, de az egészségügyi napokon, szűréseken mindig részt vesznek, a fürdő dolgozóinak pedig a munkaidő keretein belül biztosítanak lehetőséget, hogy szűréseken vegyenek részt évente egyszer.

– Azért kerestük meg a makói Hagymatikumot annak idején, mert azt gondoljuk, nagyon fontos szempont, hogy a véradók, mint életmentők, olyan ajándékot kaphassanak, ami az ő rekreációjukat, egészségüket segíti és támogatja, és azt gondolom, hogy a Hagymatikum Gyógyfürdő egy tökéletes lehetőség arra, hogy kipihenjék magukat, felfrissüljenek és újból jöhessenek vért adni hozzánk – mondta el Sasvári Krisztina, a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezetének igazgatója, hozzátéve, hogy az éves terv 28 ezer fő az egész megyében, de a makói térségben kevesebben adnak vért.

Vért azok a 18 és 65 év közötti emberek adhatnak, akik nem szenvednek krónikus betegségben és egészségesnek érzik magukat, de a véradás idején mindig van a helyszínen egy orvos, akivel diszkréten lehet beszélni ezekről. Egy naptári évben a nők háromszor, a férfiak ötször adhatnak vért, két véradás közt pedig 56 napot kell várni, ilyenkor 4,5 dl-t vesznek le, ezzel pedig egyszerre 3 emberéletet menthetünk – árulta el Sasvári Krisztina.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.