Kiemelt Makó Térség

Makó és Óföldeák is ingyen wifit szeretne

Alig néhány nap alatt mintegy kétszáz hazai önkormányzat regisztrált a WiFi4EU programra. A makói térségből Makó és Óföldeák szeretne közösségi wifi-hálózatot a saját településén.

120 millió euró áll rendelkezésre, hogy közösségi wifi-hálózatokat építsenek ki az európai uniós  települések, köztük a magyarországiak is. A sikeres pályázat azonban csak az első lépés, néhány településnek ugyanis technikai kihívásokkal is szembe kell néznie.

Alig egy hete indult el hivatalosan a regisztráció az Európai Unió WiFi4EU programjára, de máris közel 200 hazai önkormányzat iratkozott fel a reménybeli pályázók listájára. A fővárosi kerülettől a megyeszékhelyen át az egészen kis faluig széles az érdeklődők köre. A legaktívabb megyék Baranya és Pest, az összes jelentkező mintegy harmada ebből a két térségből került ki. Csongrád megyéből eddig hat önkormányzat szeretne ingyen wifit a településen: Makó, Óföldeák, illetve Eperjes, Fábiánsebestyén, Ruzsa és Sándorfalva.

Makón 2015-től működik a Mikroháló hot-spotja a Széchenyi tér és a Bástya Holtel környékén. Hogy az ingyenes wifi jele milyen minőségű, azt mindenki megtapasztalhatta már, aki egyszer is kipróbálta. Óföldeákon pedig eddig nem volt ingyen wifi a közterületeken.

A regisztrált önkormányzatoknak május 15-ig lesz idejük elkészíteni a szükséges dokumentumokat, ekkor jelenik meg ugyanis a hivatalos felhívás és lehet pályázni. A nyertesek közel 5 millió forintot költhetnek a közterületi vezeték nélküli hozzáférés kiépítésére. A sikerhez azonban gondos előkészítésre van szükség, ami a technikai előkészületeket is magában foglalja.

– Bár 2018-ban alapvetőnek tűnhet, de egyelőre nincsen az ország minden pontján szélessávú optikai kábeles internetelérés. Ezért a gerinchálózatokra egyelőre rá nem kötött önkormányzatoknak érdemes alternatív technológiákban gondolkodni – hívta fel a figyelmet Lengvárszky Szabolcs, a Vannet telekommunikációs szakértője.

Erre a főként kistelepüléseket érintő problémára a szakértő két lehetséges megoldást javasolt. Megfelelő lefedettség esetén a mikrohullámú hálózatok alkalmasak lehetnek erre a feladatra. Ahol pedig a mikrohullámú net sem működik a kívánt minőségben, ott a műholdas technológiát érdemes választani. Ez ugyanis a domborzati viszonyoktól függetlenül bárhol elérhető és biztosítja a szélessávú kapcsolatot.

– Remélhetőleg az önkormányzatok gondosan felkészülnek a pályázatra. Az unió ugyanis legalább 15 hazai nyertest garantál, de ha gyorsan és jól pályázunk, akkor ennél több is lehet – tette hozzá a szakértő.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.