Hírek Kiemelt

A napokban megkapják a 130 ezres praxistámogatást a háziorvosok

A napokban megkapják a háziorvosok, a házi gyermekorvosok és az alapellátó fogorvosok a havi 130 ezer forintos praxistámogatást, amely március 1-jétől jár nekik – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az orvosi kamara elnökével közös mai budapesti sajtótájékoztatón – írja a promenad.hu

Rétvári Bence közölte, ezzel az elmúlt években összességében 520 ezer forinttal nőtt az alapellátó orvosok támogatása.Kifejtette: a háziorvosi praxisok finanszírozása évek óta nő, 2010 óta 70 százalékkal emelkedett az alapellátás támogatása.

-Az igazán nagy emelkedés az utóbbi években volt érezhető, hiszen már negyedik éve nő 130 ezer forinttal a háziorvosok támogatása – emelte ki. Hozzátette: míg 2010-ben egy háziorvosnak havi 807 ezer forintból kellett gyógyítania, addig mostanra havonta 1,5 millió forintnál is több forrásból gazdálkodhat, és ez már érezhető emelkedés.

Emlékeztetett arra is, hogy a jogszabályok lehetővé teszik azt, hogy az önkormányzatok elengedjék a háziorvosi vállalkozások iparűzési adóját, ezzel is könnyítve gazdálkodásukat.
Bíznak abban, hogy az alapellátásnak juttatandó pluszforrások tovább tudják javítani az alapellátás színvonalát, és egyre több orvost győznek meg arról, hogy a háziorvoslást válasszák. Kiemelte, a kormány szándéka, hogy tovább emelje mind a kórházi orvosok, ápolók fizetését, mind pedig az alapellátásban dolgozók bevételét, hiszen ezek a béremelések nem hitelből vagy uniós forrásból, hanem a központi költségvetés forrásaiból tudnak megvalósulni. A kormány betartotta, amit ígért, és egy “radikális, érezhető” finanszírozásemelést hajtott végre.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke kijelentette: a kormány felismerte, hogy az alapellátást meg kell erősíteni, így az utóbbi években jelentősen növelték a finanszírozást. Közölte, hogy a kamara már 2007-ben jelezte a háziorvosi praxisok alulfinanszírozottságát, azonban az utóbbi években a kormány felismerte, hogy az alapellátás megerősítése alapvető népegészségügyi kérdés, és jelentős finanszírozásemelés történt. Hozzátette, hogy nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik alkalmazottként dolgoznak, így hozzájuk a fenntartón keresztül kell megérkeznie a megemelt finanszírozásnak, ami még nem minden esetben biztosított. Ezzel kapcsolatban eredményes tárgyalásokat folytatnak a kormánnyal.

Borítókép: archív képünkön Domokos Mária háziorvos.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.