Húsvét sem múlik program nélkül a Hagymatikumban
Hagyományos tavaszköszöntő rendezvényét most két hétvégére időzítette a fürdő a korábbi egy helyett. A húsvéti program itt is elsősorban a gyerekekről szól. Nagy Szabolcs – Makó A Hagymatikum rózsaszín nyuszija is segített a gyerekeknek tojást keresni a fürdő Gyermek Világában. Ez volt az egyik legjobb húsvéti móka a kicsiknek, hiszen a megtalált papírtojásokat csokitojásra válthatták. – A kézműves foglalkozáson tematika mentén például hűtőmágneseket lehet készíteni, de locsolóvers mondó versenyt is…
A mezőhegyesi állami gazdaságban járt Lázár János
A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságot látogatta ma meg Lázár János országgyűlési képviselő, ahol a vállalkozás hivatalos ügyeinek intézésén túl az ott dolgozókkal is találkozott – írja a Promenád. MH – Térség Mezőhegyes Magyarország legnagyobb állami tulajdonban lévő agrárcége, több ménes székhelye, és 8000 hektárnyi kiváló minőségű föld tartozik hozzá. Az állam a közelmúltban vásárolta meg, és azóta is folyamatosan fejlesztik. Céljuk, hogy ez legyen Európa egyik legkiválóbb agráripari cége, nem…
Csoki tojást ért egy válasz a MAFIA-ban
Nem múlhat el program nélkül a húsvét sem az Ifjúsági Színtérben, a gyerekek ez alkalommal rejtvényekkel küzdhettek meg az ajándékokért. Nagy Szabolcs – Makó Locsoló versekkel már múlt héten gazdagodtak a gyerekek a MAFIA-ban, ideje volt egy kis csokitojással is felkészülni a húsvétra. Persze feladatok is voltak érte, a feladványok elsősorban a tavaszhoz kötődtek. – Mivel zárt helyen vagyunk, itt nem nagyon tudjuk elrejteni a tojásokat, ezért rejtvényekkel, találós kérdésekkel…
Több száz zenész játszik majd együtt a Szegedrockson
Négy dalt, két külföldit, illetve két hazai slágert fognak eljátszani április 21-én a Dóm téren a résztvevő zenészek. Már most közel négyszázan vannak, és még több mint egy hétig lehet jelentkezni a zenei flashmobra. Nem mindennapi sajtótájékoztatón mutatták be a „bejátszó zenekart” és a legfiatalabb, illetve legidősebb zenészét a Szegedrocksnak, amely az országban egyedülálló módon hozza majd össze hazánk zenészeit. Egy rövid koncert formájában játszották el azt a két dalt,…
Tavaszfa is készült Apátfalván
Kreatív húsvéti délutánt rendezett az Apátfalvi Ifjúsági Klub. A kézműves foglalkozások mellett ügyességi feladatokkal is várták a gyerekeket. Nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is ügyeskedhettek a szombat délutáni húsvéti kreatív foglalkozáson. Az Apátfalvi Ifjúsági Klub által szervezett délutánon Simon Mihálynéval közösen tavasz- és nyuszifák készültek, de Jakabovics Mátyásnéval akár tojást is lehetett festeni. Olasz Nóra, az Apátfalvi Ifjúsági Klub tagja elárulta, tojáskeresés és ügyességi feladatok is voltak a délután…
Pörögnek a kérdések Lázár oldalán
A térség országgyűlési képviselőjéhez rengetegen fordulnak, ő pedig igyekszik minden megválaszolni. A Facebook oldalán külön videókat szentel a hozzá érkező kérdéseknek.  MH – Térség A témák sokszínűek, az egészségügytől, a fiatalok szórakozási lehetőségén keresztül, egészen a bérekig – írja Lázár János annál a videónál, amelyben Farkas Ádámnak, Balogi Saroltának és Klimó Ildikónak válaszol a feltett kérdésekre. A térség országgyűlési képviselője a Kormányinfó után “Lázárinfónak” nevezte el videóit. A rövid videókban Lázár…
Édes volt a jótékonykodás Kiszomboron
A hagyománynak számító jótékonysági süteményvásáron befolyt összegből idén a majálist támogatja a Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör. A finomságok nem sokáig maradtak az asztalokon: rengetegen vásároltak, és támogatták így a községi majálist. A hatvan fős honismereti körből mintegy harmincan álltak az asztalok mögé, hogy süteményeikkel ismét egy jó ügyet támogassanak. Mint Bajnóczi János, a kör tagja elmondta, május elsején pörköltfőző verseny várja a résztvevőket, 5-10 fős csapatokkal lehet nevezni, és…
Ne keressen jól a zsebes, a besurranó!
A húsvéti ünnepi forgatagban, a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön előforduló zseblopások megelőzésére és a besurranó tolvajok módszereire hívja fel az állampolgárok figyelmét a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. MH – CSMRFK A piacokat, bevásárlóközpontokat előszeretettel látogatják a bűnelkövetők. A nyitott cipzáras, vállra akasztott kézitáskák, farzsebből kikandikáló mobiltelefonok, levéltárcák szinte felhívják a zsebesek figyelmét, akik miután észrevétlenül kilopták a sértettek értékeit, gyorsan távoznak a helyszínről vagy leszállnak a tömegközlekedési eszközről. A besurranók ugyanígy kihasználják…
Gyula felé terelik a tehergépkocsikat Csanádpalotánál
Torlódás alakult ki teherforgalomban a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán szombat délelőtt, a tehergépkocsikat Gyula felé terelik – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. MH – MTI Szabó Szilvia közölte, hogy a határátkelőhelyen a szokásos négy sáv mellett ideiglenes egy ötödik is működik. A várakozási idő csökkentése érdekében a rendőrök a szükséges ideig Szegednél a 47-es útra, a Békés megyei Gyula felé terelik az M43-as autópályán Románia felé közlekedő…
Balra át!
Igazi Gyurcsányos választ adott Kiss Attila a fórumán a határon túli magyarok szavazására. Lassan Trianon is mehet a levesbe? Nagy Szabolcs – Makó Kiss Attila fórumán is előkerült a külhoni magyarok szavazati joga, amit többen kifogásoltak. A Jobbik jelöltje nem is sokat gondolkodott a válaszon, szerinte az egészségesen gondolkodó székelyek úgysem mennek el szavazni. Vona Gábor nemrég Kolozsváron azt mondta, továbbra is támogatni fogja a külhoni magyarok szavazati jogát, ami…
Makocino – online te(l)jeskávé
Drónos vérkeringés, ébredő természet, történelemhamisítás, hit és konzumizus. Szombati koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból. MH-lapszemle Vérkeringés Felszabadító elkerülő. Egy néhány perces drónvideót készített a Vásárhelyi Televízió az egy hete átadott északi elkerülő útról – olvasható a Promenad.hu-n. „A felvételen látszik, hogy az új út teljesen beilleszkedett Vásárhely ‘vérkeringésébe’, ugyanis személyautók, tehergépjárművek és kamionok is előszeretettel használják azt.” Így halad a forgalom az északi elkerülőn (videó)…
Jó reggelt, Makó!
Borongós és szeles szombatot hozott a hónap utolsó napja. Ha mégsem szeretné otthon tölteni a napot, akkor remek programok közül válogathat. Mutatjuk is! MH – összeállításs Arató Gergellyel, a DK oktatáspolitikusával készítettünk interjút, amelyben többek között megkérdeztük, miért támogatják Rója Istvánt, mit gondol a kampányról, és mire számítanak a Jobbiktól a választás után. Lázár János, a térség országgyűlési képviselője Nagypéntek ellenére aktív volt a közösségi médiában: válaszolt Tóth Sándornak, közfoglalkoztatottakkal…