Kiemelt Térség

Tizenkét kamera vigyázza Óföldeák rendjét

Térfigyelő kamerák, a községháza és az orvosi rendelő felújítása, de néhány utca újraaszfaltozása is megvalósult ebben a ciklusban Óföldeákon a kormányzat támogatásával. A polgármester szerint Lázár János nem csak figyeli és szívén viseli a kistelepülések fejlődését, de segíti is azokat. Óföldeák korábban ennyi támogatást soha nem kapott, mint a most záruló parlamenti ciklusban.

– Hát nem is tudom, talán annak örülök a legjobban, hogy ez egy szép, békés, nyugodt kistelepülés, s nincs messze sehonnét – mondta egy a neve elhallgatását kérő helybéli, amikor arról kérdeztük, hogy szerinte milyen Óföldeákon élni. Kiderült, hogy két dolognak örül a leginkább, az egyik, hogy kapott a télen tűzifát a polgármesteri hivataltól, a másik, hogy térfigyelő kamerákat szereltek fel a faluban. Így nem kell tartaniuk azoktól, akik esetleg rossz szándékkal érkeznének ide, nem pedig az erődtemplomot akarják megcsodálni. Egyébként ennek helyreállítására 83 millió 500 ezer forint támogatást biztosított a Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkársága a “Kulturális örökségvédelmi szakmai feladatok” előirányzatából a Szeged-Csanádi Egyházmegye részére.

Simonné Sinkó Erika polgármestertől megtudtuk, leginkább pályázatokból tudtak fejleszteni,a község a 65 milliós költségvetésből (melyben a TOP-os támogatások nincsenek benne) nem.

– Tavaly az év végén kaptunk az adósságkonszolidációban nem részesülő önkormányzatok támogatásaként 6 és félmillió forintot. Ebből újítottuk fel a Táncsics Mihály utcai útburkolatot. Az utolsó két évben egyébként három utcát is rendbe tettünk – mondta. A Bajcsy-Zsilinszky és a Béke utcán kikátyúzták, illetve újraaszfaltozták.

A település forgalmasabb pontjain összesen 12 térfigyelő kamerát szereltek fel valamivel több, mint 3 millió forintért. Óföldeák 48 millió 74 ezer 394 forint támogatást nyert TOP-os energetikai pályázatokon, hogy ebből korszerűsítsék az önkormányzati épületeket, újítsák fel a községházát, az orvosi rendelőt és az emlékházat. Az első kettőben egy korábbi támogatásnak köszönhetően már kicserélték a nyílászárókat, így ezeknél kondenzációs gázkazán és lapradiátorok felszerelését jelenti a korszerűsítés. Az emlékháznál pedig a hőszigetelést is elkészül. És ebből a pályázatból akadálymentesítik az épületeket. De a napelemekre is jutott belőle.

– Négy év alatt a településünk sokkal több segítséget kapott, mint bármelyik korábbi országgyűlési képviselő idejében, ezért is írtam alá 18 polgármester társammal közösen azt a nyilatkozatot, mellyel Lázár János újraválasztását támogatjuk. – mondta Simonné Sinkó Erika. Óföldeák polgármestere hozzátette: ebben a ciklusban minden településre jutott, annak lélekszámával és nagyságával arányosan fejlesztési támogatás.

– Egy Óföldeák nagyságú település részére nem várható el akkora összeg, mint amit Makó vagy Vásárhely kapott, de azért arányában mi is jelentő összeget kaptunk. Azt látom, hogy Lázár János a kistelepülések sorsát nem csak figyeli és nyomon követi és a szívén viseli, de segíti is, ahogy tudja – fogalmazott a faluvezető.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.