Hírek színes

A festő, aki 900 képet festett, és csak egyet adott el

Vincent van Gogh 1853-ban ezen a napon látta meg a napvilágot. A tragikus sorsú festőt a kortársai bár nem ismerték el, ma viszont a legjelentősebb művészek közt tartják számon, mint a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja. Életében több száz festményt készített, közülük pedig csak egyet adott el.

Hollandia déli részén, Groot-Zundertben született, és bár a családjának volt kötődése a művészetekhez, festeni csak 27 éves korában kezdett el. Elmebetegsége erőteljesen meghatározta életét és művészetét, egyik leghíresebb képét, a Csillagos éjt Saint-Rémyben festette – miközben egy elmegyógyintézetben kezelték.

Különös kapcsolatok fűzték a nőkhöz, közülük is leginkább egyhez, egy prostituálthoz, akinek a füle egy darabját is elküldte – mindez 1988-ban, halála előtt két évvel történt, ekkor került kórházba, majd szanatóriumba. A levágott fülről rengeteg legenda és teória kering, hogy miért csonkította meg magát.

Az viszont bizonyos, hogy Vincent van Gogh szenvedélyesen alkotott, ennek szentelte életét, és ennek is köszönhető, hogy rengeteg festményt hagyott maga után hátra. Ebben testvére, Theo segítette, aki anyagilag és szellemileg is támogatta Vincentet a nehéz időkben is. Szoros kapcsolatukat több száz levél őrzi, Vincent életét is ezekből ismerjük leginkább. A festő halála is sok kérdést vet fel: a leginkább elfogadott állítás, hogy saját kezűleg vetett véget az életének, egy újabb elmélet szerint viszont meggyilkolták. Testvére annyira beleroppant ebbe, hogy fél évvel Vincent után ő is meghalt.

Életét és művészetét egy különleges film is feldolgozta: a tavaly megjelent Loving Vincent egy teljes egészében festményekből készült alkotás, amely van Gogh stílusában tárja elénk a festőzseni lelkivilágát alkotásain keresztül.

 

Festmények forrása: Wikipédia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.