Hírek Kiemelt Térség

Eltörölték a sírhelymegváltást Csanádalbertin

Nagy volt az érdeklődés Csanádalbertin a lakossági fórum iránt: Csjernyik Zoltán polgármester az elmúlt évek munkásságát, fejlesztéseit ismertette a lakossággal, majd várta a kérdéseket és javaslatokat a csanádalbertiektől.

Gajáta Fanni – Csanádalberti

2014 és 2020 között számos beruházás megvalósulását tűzte ki célul a csanádalberti önkormányzat. Ilyen volt többek között egy művelődési ház építése, de még ebben az évben megvalósul a helyi „ÖNO” épületének tetőcseréje, buszmegállók kialakítása és a fűtés korszerűsítése az intézményekben. Lázár János, a térség országgyűlési képviselője ígéretet tett, hogy kerékpárút épülhet Csanádalberti és Pitvaros között.

2014-ben a temetőben és a ravatalozón is történt felújítás. Azonban még van munka – például a járdát szeretnének építeni. 5 millió forintból urnafal épült, amelynek megváltása ingyenes. Csjernyik Zoltán polgármester elmondta, a testület arról is határozott, hogy a mai naptól nem kell a sírhelyeket megváltani. Az elmúlt 3 évben lecserélhették a falugondnoki autót, megépülhetett a kormány támogatásával a művelődési ház, illetve felújíthatták az első világháborús emlékművet és a hadisírokat is.  

Az önkormányzat 54 millió forintot nyert el a községháza és orvosi rendelő felújítására. Az energetikai felújítás során a hivatal napelemet is kap. Pozitív elbírálást és 27 millió forintot kaptak a „ÖNO” közösségi térre alakítására. A Digitális Jólét Programnak köszönhetően 3 darab laptopot és 2-2 darab tabletet, illetve okostelefont kap Csanádalberti, amelyet a lakosok ingyenesen és korlátlanul használhatnak majd a felújított könyvtárban. Elbírálás alatt áll a helyi piac kialakítására benyújtott pályázat.

A közmunkaprogram évről évre fejlődik: jelenleg 13 hektáron termelnek különböző mezőgazdasági növényeket, de tavaly belefogtak a térkőgyártásba is, amelyből a falu járdáit újítják meg. A helyiek kedvező áron vásárolhatnak a díszkőből. Járdák és utak épülhetnek majd. Idén az állattartásba is belefognak, már épülnek a disznóólak is.

Nagy port kavart a művelődési ház, amelyet értelmetlen beruházásnak tituláltak. A polgármester elmondta, ez volt a testület és a lakosság kívánsága is, hogy legyen egy közösség terük. Rendkívül sok programnak ad helyet, illetve percek alatt sportpályává is lehet alakítani. A helyiek többsége egyetért azzal, hogy nem volt értelmetlen beruházás.

Idén még több közösségi munkát, faluszépítő akciót terveznek, illetve a közösségépítés is az első helyen áll.

Báló Mihályné elsőként arról érdeklődött, milyen disznót nevelnek majd a közmunkaprogramban. A polgármester elmondta, egyelőre házi sertést vesznek. Az asszony az utakról is kérdezett. Úgy véli, valamit tenni kell majd a felújított utakkal, ugyanis a traktorok tönkreteszik azt. Csjernyik Zoltán kiemelte, fontos kérdés, azonban az a legjobb megoldás, ha mindenki normálisan használja: például a mezőgazdasági gépek gumijairól szedjék le a sarat, hogy ne hordják fel az útra és ne ott rázassák le. Báló Mihályné arról is szólt, hogy a rendezvényekről nem kapja meg a szórólapokat. A település vezetője hangsúlyozta: ez nem fordulhat elő.

Egy lakó a természet adta lehetőségek kiaknázását javasolta: úgy véli, napelemeket kell telepíteni a községbe és a termelt áramot eladni. A polgármester elmondta, ez remek ötlet, azonban költséges. Egy hektáros napelempark telepítése közel 200 millió forint, amelynek a 85-90 százalékát támogatja az állam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.