Hírek Kiemelt Makó Térség

A kormány támogatja a makói-vásárhelyi kórház teljes felújítását

Az egészségügyi dolgozók csak a kampányban számíthatnak az ellenzékre, a jelenlegi kormányra pedig két választás között is – jelentette ki a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombati vásárhelyi sajtótájékoztatóján. A politikus rámutatott: a Fidesz további bérfejlesztéseket tervez, valamint támogatja a vásárhelyi és a makói kórház teljes felújítását.

Megyeri József – Hódmezővásárhely

A hódmezővásárhelyi és a makói kórház fejlesztéséről számolt be szombat délelőtt a sajtónak Kallai Árpád főigazgató, Havasi Katalin orvosigazgató és Lázár János, a térség országgyűlési képviselője.

Kallai Árpád elmondta, az utóbbi hetekben több fórumot is tartott, ami során azt tapasztalta, hogy eltérő információk és ellentmondások keringenek a két kórház működését és jövőjét illetően. A főigazgató egy prezentáción mutatta be az elvégzett fejlesztéseket, 2010-től egészen napjainkig. Kiemelte, hogy azóta – a teljesség igénye nélkül – sürgősségi osztályt és Egészségfejlesztési Irodákat alakítottak ki, új röntgeneszközöket szereztek be, valamint a vásárhelyi tüdőgondozót beköltöztették a kórházba. A két intézményhez az államtól összesen 11,7 milliárd forintnyi támogatás érkezett a nyolc év során.

– Ami még fontos volt, az a szakemberek megtartása a béremelések által – jelentette ki Kallai, hozzátéve, ezek mértéke sok esetben szinte meghaladja a 200 százalékot.

– Az említett beruházások Európa bármely országában megállnák a helyüket, hiszen azok mind a betegellátás legmagasabb szintjét teszik lehetővé – ezt már Havasi Katalin mondta. Úgy látja, az egészségügy akkor működik a legjobban, ha az embereknek igénybe sem kell venni az ellátó intézményeket. Vásárhelyen emiatt alakult meg tíz éve az Egészséges Vásárhely Program, ami a népbetegségek (szív- és érrendszeri, daganatos megbetegedések) kapcsán a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Éveket, évtizedeket lehet nyerni egy-egy szűréssel, Csongrád megye az emlőrákszűrés lefedettségével az ország legjobbjának számít.

Lázár János arról beszélt, hogy amikor a vásárhelyi és a makói kórházat összevonták, a legnehezebb feladat az együttműködés megteremtése volt. A miniszter országos adatokat is ismertetett, ami szerint az elmúlt években összesen 500 milliárd forintot fordítottak kórházfejlesztésekre, illetve 77 kórházat építettek újjá, amibe – 7,6 milliárd forint értékben – beletartozik a vásárhelyi és a makói intézmény fejlesztése is.

– Ez folytatódik a jövőben, ugyanis hasonló nagyságrendű összeget szeretnénk elkölteni arra, hogy a vásárhelyi és a makói kórház teljesen megújuljon – tette hozzá az országgyűlési képviselő, aki szerint 2010-ben egy csődben lévő országot vettek át, így ha a kormány nem segít, akkor a vásárhelyi kórház rosszabb körülmények között, míg a makói kórház már egyáltalán nem működne. Utóbbi intézményben kiemelkedő lehetőséget látnak, mivel határon túliaknak is nyújt egészségügyi ellátást.

Kijelentette, 98 ezren dolgoznak ma egészségügyben, akiknek a béremelése a továbbiakban is folytatódik. Újságírói kérdésre válaszolva még elmondta, az ellenzéki pártok rendszeresen felhasználják a kampány során az egészségügyi dolgozókat, de a kormány nem csak most, hanem két választás között is rendelkezésre áll az ágazat munkatársai számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.