Hírek Kiemelt Makó Térség

Rója István: Erkölcsi hulla lennék, ha visszalépnék! (videók)

Ezt Márki-Zay Péternek mondta az MSZP jelöltje csütörtök esti hódmezővásárhelyi lakossági fórumán, ahol a polgármester arról próbálta meggyőzni őt és támogatóit, hogy ezt kell tennie, mert Kiss Attila jobbikos induló az esélyesebb. 

Promenad.hu – Molnár Gitta

A fórum úgy indult, mint bármelyik másik: Rója István (független országgyűlési képviselő-jelölt, az MSZP-P-DK támogatásával) az őt támogató Mucsi Tamás és Török Miklós DK-s politikusokkal, valamint Kis Andrea MSZP-s vásárhelyi alpolgármesterrel a Belvárosi Olvasókörben várta vásárhelyi érdeklődőit, ahol tájékoztatta őket indulásának okáról, programjáról és további terveiről – melyről egy korábbi interjúban már a Promenad.hu is beszámolt.

Időközben megjelent Márki-Zay Péter, valamint néhány jobbikos támogatója – közülük egy férfi megkérdezte az MSZP-P-DK országgyűlési képviselőjelöltjét, hogy vissza szándékozik-e lépni a jelöltségtől Kiss Attila javára.

A válasz előtt azonban Mucsi Tamás, a DK 4. választókerületi elnöke megragadta az alkalmat, és megszólította Márki-Zay Pétert. Mucsi hangsúlyozta, minden tisztelet az új polgármesteré, de nem érti, miért állt oda egyeztetés nélkül a jobbikos Kiss Attila mellé.

Mucsi azt is kihangsúlyozta: a makói térségben Rója Istvánnak sokkal nagyobb esélye lenne szerintük, mint Kiss Attilának– ezt maga Rója István is így látja.

Erre Márki-Zay Péter úgy reflektált: egy adott felmérés alapján döntötték el Botka Lászlóval együtt, hogy melyik körzetben ki az esélyesebb.

A polgármester azt is kihangsúlyozta: azért bízik meg ezekben a pártokban, mert azok nem bíznak egymásban. Szerinte egyelőre kell, hogy sakkban tartsák a másikat, de a kormányváltás után – amint a demokrácia megvalósul – már nyugodtan egymásnak eshetnek. Ezt követően még néhány, Amerikából hozott történettel is igyekezett meggyőzni Rója Istvánt, hogy lépjen vissza, ám nem sok sikerrel:

Én ezt egyedül eldönteném, erkölcsi hullaként kerülnék ki ebből a dologból – jelentette ki Rója.

A nézetek tehát nem közeledtek egymáshoz, Márki-Zay Péter elsietett Kiss Attila fórumára, Kis Andrea MSZP-s alpolgármester pedig feldúltan távozott a teremből.

A teljes videót pedig itt tekinthetik meg: 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.