Hírek Makó színes

Jó reggelt, Makó!

Visszaköszönt a tél Makóra is, úgy tűnik nagy harcot vívnak egymással az évszakok. A tegnapi nap legfontosabb hírei mellett azt is eláruljuk, melyik néppel való barátságunk napját tartjuk a mai napon!

MH – összeállítás

A tegnapi napon a víz világnapja alkalmából kékbe öltözött az Erdélyi püspök utcai óvoda: a gyerekek játékos és elgondolkodtató feladatokon keresztül tanulhatták meg a környezettudatosság fontosságát. A Máltai Esték programsorozat részeként tegnap este Biró atya tartott előadást a Szentföldről, Kiszomboron pedig Urbancsok Zsolt, a Makói Levéltár vezetője makói kötődésű gyerekek visszaemlékezésein keresztül beszélt a holokausztról.

Március 24-én, szombaton egészségügyi szűrést tartanak: szemészeti, bőrgyógyászati, nőgyógyászati, urológiai és fül-orr-gégészeti vizsgálatra is lehet jelentkezni. Megindult a forgalom tegnap a Vásárhelyt észak felől elkerülő úton: a beruházás mintegy 15-20 ezer jármű forgalmától mentesíti a várost. Vonó nélkül maradt Fátyol Misi: áprilisban kerülhet vissza a szobor kezébe a letört eszköz.

Locskai Zoltán, Nagylak polgármestere elmondta, megválasztásakor a közösségépítését tűzte ki célul, ezt szeretné folytatni az elkövetkező időben is, továbbá egy trianoni emlékművet is szeretnének a településre. Kész Zoltánt látják Rója Istvánban a szocialisták: ugyanúgy integrálhatja az elégedetleneket, mint Kész Zoltán tette Veszprémben. Kiss Attila többször is beszélt jó példaként fórumain a kövegyi sertéstelepéről, megpróbáltunk utána járni mi igaz ebből. Egy csalódott hithű jobbikos lerántja a leplet Márki-Zay Péter, Kiss Attila és Dombi-Kiss László ármánykodásairól: Borda Anikó, a Jobbik mártélyi szervezetének elnöke elmondta, miért is oszlatták fel a csoportot.

Polak, Węgier, dwa bratanki  I do szabli, i do szklanki! – hangzik lengyelül az ismert mondás: lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát! A mai napon ünnepeljük 2007 óta a magyar-lengyel barátság napját, így ma reggel őket is köszöntjük!

Ma reggeli dalunk egészen 1976-ba röpít vissza: remélhetőleg Boney M. örökzöld slágere meghozza a napsütést a mai napra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.