Hírek Kiemelt Makó

Az iskola névadójára emlékeztek a szikszaisok

Szikszai György életéről és munkásságáról emlékeztek meg az iskola ovisai és diákjai születésnapjának évfordulóján. A hagyományteremtés céljából megrendezett programsorozaton vetélkedővel, vetítéssel és műsorral is készültek.

Kiss Dániel – Makó

A Makóról is elzavart, hírhedten rossz gyerekként ismert, hetvenkétszer iskolai törvényszék által megbüntetett Szikszai fiatalkorát is színpadra vitték a megemlékezésen. Geráné Nagy Katalin, az iskola magyar és történelem szakos tanára és a program szervezője elmondta: Szikszai gyermekkora és ezt követően a felnőtté válása, szorgalma és értékes munkája tanulságos történet, aminek köszönhetően példaként is tekinthetünk rá.

– Talán egy kis elégtételt is kellene, hogy adjunk a személyének, van emlékszobája a belvárosi református parókián, emléktáblája is van, de hogy egy kicsit a köztudatba is belevigyük, hogy milyen nagy emberré vált. Debrecenben nagyon megbecsülték, tanult ő is a fiatalkori hibáiból, ami miatt Makón sem becsülték annyira – mondta el Geráné Nagy Katalin.

Bertus-Barcza Csabáné, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a vetélkedőn körülbelül 40 gyermek vett részt, és egy kiállítás is nyílt Szikszai életéről, a hagyományteremtő rendezvény pedig egy plusz dolgot ad mindenkinek. A záró rendezvényen, a műsort megelőzően Kotormán István református lelkész is megemlékezett Szikszai Györgyről.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.