Hírek Kiemelt Makó Sport

Izgalmas rangadón nyert a CONTITECH Makói KC csapata

A CONTITECH Makói KC a Kondorosi KK-t fogadta vendégül ezen a hétvégén a városi sportcsarnokban. Az izgalmas rangadót végül a makóiak nyerték meg.

MH – Sport

A Makói férfi felnőtt NB II kézilabda csapat egész héten a Kondoros elleni fontos rangadóra készült. Alapvető feladat volt, hogy a hazai mérkőzést mindenféleképpen meg kell nyerni, hogy a tabellán a csapat feljebb tudjon lépni. A győzelemmel jelenleg a csapat a tabella nyolcadik helyén áll. A csapat két fő célt tűzött ki maga elé az év végéig: a hátralévő vidéki mérkőzéseken minél több pontot szeretnének gyűjteni, illetve a hazai mérkőzéseket meg akarja nyerni.

– Négy pontos meccs volt, ami rányomta a bélyegét a teljesítményünkre. Ötvenkét percig görcsösen játszottunk, azonban a nyolc jó percünkben megnyertük a rangadót. Kemény feladat volt a téli szünetben megerősített vendégcsapat megtörése – fogalmazott a mérkőzés után Gera Norbert, a makóiak edzője.

A CONTITECH Makói KC csapata legközelebb március 24-én Kiskunhalason lép pályára.

Eredmény:

CONTITECH Makói KC  –  Kondorosi KK

Vezette: Major Gábor, Szűcs Dániel.

Végeredmény:  29  :  23 (14 : 13)

CONTITECH Makói KC  kezdőcsapata: Balán Róbert (kapus), Szilágyi Zoltán (6 gól), Papp Dániel  (1 gól), Leszkován Ádám  (5 gól), Vikor Tamás (2 gól), Endrei László (6 gól), Veréb Gergő  (1 gól)

Csere: Dani Balázs (kapus), Varga Imre, Petheő Gábor  (1 gól),  Zsiga Roland, Szécsi Richárd (6 gól), Jártass  Tamás, Dóczi Tamás, Petrás Bálint (1 gól)

* * * 

NB II  férfi ifjúsági bajnoki kézilabda mérkőzés CONTITECH Makói KC – Kondorosi KK

Az ifjúsági csapat a mérkőzésen végig nagy fölényben játszott, góljait szép akciókból szerezte.

Végeredmény:  50  : 27 (23 : 10)

Legjobb Makói góllövők: Lajtár Krisztofer (14 gól), Sándor Róbert (12 gól), Kollár Nataniel  (5 gól), Varga Roland (4 gól),  Zsiga Roland (3 gól), Graur Bence (3 gól)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.