Hírek Kiemelt

Portálunk főszerkesztője kapta Csongrád Megye Sajtódíját

Pintér M. Lajosnak, a Promenád és a Makó Híradó főszerkesztőjének ítélte idén a Csongrád Megyei Önkormányzat az elismerést, melyet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából rendezett Nemzeti esten adtak át Szegeden.

Az ünnepségen Csongrád Megye Díszpolgára címmel tüntették ki Trócsányi László igazságügyi minisztert, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) professzorát.

Balogh Elemér jogtörténész, az SZTE jogi karának dékánja hangsúlyozta, Trócsányi László hatalmas elméleti tudásához rendkívüli gyakorlati érzék, kiváló kapcsolatteremtési képesség társul. 2014-től irányítja az igazságügyi tárcát, a jogtörténetbe valószínűleg úgy fog bevonulni, mint a kodifikátor miniszter: az elmúlt négy esztendőben megújultak az anyagi és eljárásjogi kódexek, először készült önálló közigazgatási perrendtartási törvény.

Trócsányi László hangsúlyozta, díjai közül az egyik legkedvesebb a díszpolgári cím, amellyel a közösség ismerte el munkáját.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök ünnepi beszédében kifejtette, szükség van a márciusi ifjak lelkületére, “azért emlékezünk, hogy a forradalmárok bátorságából mi is bátorságot merítsünk”. Erőfeszítés nélkül nincs eredmény, áldozat nélkül nincs siker – mondta.

A szabadságnak, függetlenségnek ma is vannak ellenségei, “az értéksemlegesség diktatúrájának harcosai” – hangsúlyozta a püspök, hozzátéve: fel kell velük venni a küzdelmet.

Az ünnepségen Kakas Béla (Fidesz-KDNP), a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke más elismeréseket is átadott. Kiemelkedő teljesítményéért elnöki kitüntető díjat kap Cao Cseng-jin, a kínai Senhszi tartomány kereskedelmi képviselője. Csongrád Megye Sportjáért és Ifjúságáért díjban részesült Bartók Csaba kézilabdázó, edző és Bán Sándor úszóedző. A Csongrád Megyéért díjat a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség, Török György, a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint a Duna-R Kft. kapta meg.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.