Hírek Kiemelt Térség

Hoppá, 12 százalékot bukott a Jobbik jelöltje?

Néhány hét alatt ennyit veszített Kiss Attila abban a mérésben, aminek korábbi eredményét ő maga is a szimpatizánsok figyelmébe ajánlotta saját oldalán. Érdekesség, hogy ez a becslés már a hódmezővásárhelyi választás után készült.

Nagy Szabolcs – Makó

Nemrég foglalkoztunk azzal a választókerületi becsléssel, ami szerint Rója István, az MSZP-P országgyűlési képviselő jelöltje mindössze 7 százalékot érne el a választókerületben. Akkor is jeleztük, hogy ez szerintünk sántít, ennyire nem lehet gyenge a baloldal.

Az ugyanettől a szervezettől érkező, tegnap közzétett becslésre most mégis megéri pár szót vesztegetni. Többek között azért, mert bár a korábbi eredményről Kiss Attila azt nyilatkozta portálunknak, hogy szerinte torzítanak a közvélemény kutatások, a vele készített interjúnk után mégis megosztotta ezt közösségi oldalán. Vagyis bár ő nem hitt benne, a választóknak azért ajánlotta.

Ellenzéki vélemény: Kiss Attila (videóval) – Makó Híradó

Háromrészes sorozatunkban arról a nemrég megjelent, szerintünk nagyon durván torzító közvélemény kutatásról kérdeztük a képviselő-jelölteket, amely szerint padlón van a baloldal és Rója István a választókerületben. Nagy Szabolcs – Makó Mostanában már nincs nagyobb közhely, mint hogy nem hiszünk a közvélemény kutatásoknak, mégis az a helyzet, hogy valamihez viszonyítani kell a választóknak, és még mindig ez a legpontosabb mutató.

A korábbi eredmények így néztek ki:

Kiss Attila (Jobbik) 46,9%

Lázár János (Fidesz-KDNP) 44,2%

Rója István (MSZP-P) 7%

A többi jelöltnek minimális százalékot hoztak ki. Ezek a számok ugye teljesen megfelelnek a Jobbik számára, hogy a kormányváltást akaró ellenzéki szavazókat „lebeszéljék” arról, hogy Rója Istvánra adják a szavazataikat, hiszen ebből úgy látszik, esélye sincs megverni Lázár János. Nem véletlen, hogy Kiss Attila is kitette a kirakatba.

Ehhez képest a mostani százalékok így festenek:

Lázár János (Fidesz-KDNP) 40,4%

Kiss Attila (Jobbik) 34,9%

Rója István (MSZP-P) 10,2%

Pongrácz Gergely (LMP) 10,1%

Ezeket a számokat már a hódmezővásárhelyi önkormányzati választás után szedték össze, amelyet ugye az egész ellenzék vízválasztónak tekint. Vagyis ha ez az állás, akkor abból az látszik, az ottani eredményből éppen nem a Jobbik profitált, hanem a baloldal. De fogalmazhatunk úgy is, hogy Kiss Attila szavazói rohamosan húznak balra.

Természetesen ezt is lehet többféleképpen kommunikálni, vagy „továbbra is toronymagasan Kiss Attila a legesélyesebb ellenzéki jelölt” vagy „pár hét alatt 12 százalékot vesztett Kiss Attila”. Alapvetően mindkettő igaz. Egyelőre. De messze van még a kampány vége.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.