Megérkezett a pénz Csanádpalotára
Mintegy 72 millió forintot kapott a település az adósságainak rendezésére, és 28 milliót a közfoglalkoztatási programra előlegként. Nagy Szabolcs – Csanádpalota Az államtól kapott forrást a számláik rendezésére és a válságköltségvetésben eddig fedezet nélküli tételek finanszírozására használja majd a település, tudtuk meg a polgármestertől. – Ez vissza nem térítendő támogatás. A válság költségvetést teljesen lecsupaszítottuk korábban, abban már nem volt hiány, a racionalizálási intézkedéseket megtettük, csak a kötelezően előírt feladatokat…
Ünnepi műsorral emlékezik meg Apátfalva
A forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából ünnepi műsorral készülnek Apátfalván. Beszédet mond Kiszely Jánosné települési képviselő, majd a Dózsa György Általános Iskola felső tagozatának és a Bíbic Óvoda – Dózsa György utcai óvoda nagycsoportosainak megemlékezése következik. Borítóképünk a tavalyi megemlékezésen készült.  
Elektromosautó-töltő működik a Bástya Hotel parkolójában
Puszta Sándor a hotel ügyvezető tulajdonosa félmillió forintot fordított saját zsebből arra, hogy az elektromos autók akkuját is fel lehessen tölteni a hotel parkolójában. Korábban a város pályázott és nyert 6,5 milliót, hogy három helyszínen is felszereljenek ilyet. Fotó: Kiss Dániel Korom András – Makó Nem várt uniós vagy hazai pályázatra, teljesen önerőből szereltette fel a Bástya Hotel parkolójában az elektromos autókhoz való töltőt Puszta Sándor, szállodatulajdonos. – Nem kellett…
Megújul a Kálvin téri óvoda
Farkas Éva Erzsébet polgármester erről egy videóban számolt be. Mint elmondta, a Kálvin tér 6. szám alatt található intézményben a konyha, a tálalókonyha és a tornaszoba is megújul ebben az esztendőben. A városvezetés elmúlt években több mint 20 millió forintot fordított a Makói Óvoda tagintézményéire. MH – Makó – 2018 a családok éve – hangzik el Farkas Éva Erzsébet polgármester videójában, amelyet nemrég töltött fel a közösségi oldalára. Mint kiemelte,…
Hoppá, 12 százalékot bukott a Jobbik jelöltje?
Néhány hét alatt ennyit veszített Kiss Attila abban a mérésben, aminek korábbi eredményét ő maga is a szimpatizánsok figyelmébe ajánlotta saját oldalán. Érdekesség, hogy ez a becslés már a hódmezővásárhelyi választás után készült. Nagy Szabolcs – Makó Nemrég foglalkoztunk azzal a választókerületi becsléssel, ami szerint Rója István, az MSZP-P országgyűlési képviselő jelöltje mindössze 7 százalékot érne el a választókerületben. Akkor is jeleztük, hogy ez szerintünk sántít, ennyire nem lehet gyenge…
Megérkezett az első gólya Maroslelére
Úgy látszik, a gólyák is megérezték a jó időt és folyamatosan térnek vissza a nagy útjukról Magyarországra. Csongrád megyében is hazatalálnak a hatalmas madarak: március harmadik hetében Maroslelére hazaérkezett a cakó. MH – Maroslele Kerepelésre ébredhettek a marosleleiek: reggelre a településre megérkezett az első gólya, ami azt is jelzi, hogy tényleg a nyakunkon van a jó idő és a tavasz. Schulcz Katalin főtanácsostól megtudtuk, Maroslelére évtizedek óta visszatérő madár a gólya,…
Lázcsillapítástól a gyermekbajokig – online fogadóórát tartottunk
Önök kérdeztek, vendégeink válaszoltak. Havasi Katalin csecsemő és gyermekgyógyász szakorvos, orvosigazgató és Papp Ferenc PhD csecsemő és gyermekgyógyász szakorvos, osztályvezető főorvos voltak szerkesztőségünk vendégei.  Az olvasóink kérdeztek, a hódmezővásárhelyi-makói kórház orvosai válaszoltak a Promenad.hu és a Makohirado.hu hírportálok ma indult online interjúsorozatában. A fókuszban a lázcsillapítás és a sürgősségi gyermekellátás voltak. A téma 10 órától: Gyermekbetegségek A-tól Z-ig; Fókuszban a lázcsillapítás és a sürgősségi gyermekellátás. Vendégeink: Papp Ferenc PhD, csecsemő és gyermekgyógyász szakorvos, osztályvezető…
A Szent János térre is telepítenek elektromos töltőállomást
Rendkívüli testületi ülést tartott a makói grémium. A képviselő-testület többek között elfogadta a szavazóbizottság tagjait és a Makói Óvoda beiratkozásának időpontját, illetve döntöttek az elektromos töltőállomások helyszínéről is. Gajáta Fanni – Makó Kérdés nélkül fogadta el a makói képviselő-testület az április 8-ra kitűzött szavazóbizottságot és póttagjait. 31 millió forintból újulhat meg Zrínyi utcai óvoda. A TOP-os pályázatból az épület energetikai felújítása során a homlokzat, a padlásfödém hőszigetelése és a nyílászáról…
Körözött autót foglaltak le Csanádpalotánál
A magyar rendőrök egy Renault személyautót foglaltak le Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen. A járművet a spanyol hatóságok körözték. MH – kék hírek Egy román állampolgárságú férfi 2018. március 12-én 14 óra 40 perckor egy Renault vezetőjeként akarta az országot elhagyni Csanádpalotánál. Az adattári ellenőrzés megállapította, hogy a jármű szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt Spanyolország körözi. A magyar rendőrök a csaknem 6 millió forint értékű személyautót lefoglalták. Forrás: police.hu
Makocino – online te(l)jeskávé
Mezőhegyes esélye, Lázár babapiskótája, kirakatsztárok aranyköpései, lerasszistázott igazság. Keddi koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból. MH-lapszemle Kapunyitás Lázár és a babapiskóta. Egy politikusnak küzdenie kell a meggyőződéséért, vége pedig csak annak van, aki feladja – üzeni a Promenad.hu interjújában Miniszterelnökséget vezető miniszter. „Az áprilisi választás arról szól, hogyan tudjuk megvédeni a hazánkat Brüsszeltől, a bevándorlástól, és hogyan tudjuk megóvni azokat az eredményeket, amelyeket nyolc év alatt…
Jó reggelt, Makó!
Erős napsütéssel indult a hét, a tegnapi napot végül eső és villámlás zárta. Ráadásul nem csak az időjárás szempontjából volt tartalmas a hétfő – nézzük is a tegnapi nap legfontosabb híreit! MH – összeállítás Délután átadták a Városi és Térségi Versmondó Verseny díjait, öt kategóriában indulhattak a diákok, ráadásul volt, aki saját alkotással vett részt. A Návay is sikereket tudhat maga mögött, hiszen az iskola három tanulója is bejutott az OSZTV…
Forgalomkorlátozásra kell számítani a nemzeti ünnepen
A március  15-ei ünnep miatt forgalomkorlátozásra kell számítani a polgármesteri hivatal előtti körforgalom teljes terjedelmében.  Makó Város Polgármesteri Hivatala felhívja a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére megrendezett városi ünnepségsorozat ideje alatt az alábbi útlezárások lesznek Makó város belterületi útszakaszain: 2018. március 14. 20:00 óra – 2018. március 15. 15:00 óra közötti időszakban a Széchenyi téren, a Polgármesteri Hivatal előtti körforgalom teljes terjedelmében lezárásra kerül. A…