Kék hírek Térség

Eddig nem derült ki, hogy közük lenne az ISIS-hez

A pénteken terrorizmus finanszírozása bűntettének megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba vett férfi és nő a nyomozás eddigi adatai alapján nem hozható összefüggésbe az Iszlám Állammal – közölte az ügyészség. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A Csongrád Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója, március 9-én, egy hónapi időtartamra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két személyt, akik a nyomozás adatai alapján logisztikai tevékenységgel és egyéb más módon járultak hozzá egy, a nemzetközi egyezmények szerint terrorszervezetnek minősülő szervezet működéséhez. A gyanú szerint tevékenységüket 2009-2010-től 2015-ig fejtették ki jellemzően Irak területén. Ezután szöktek el a szervezettől, és indultak el Európa irányába. A gyanú szerint 2017. év végén jelentkeztek belépésre a röszkei tranzitzónában, és nyújtottak be menekültkérelmet.

Terrorizmus finanszírozása miatt javasolták előzetes letartóztatásukat – Makó Híradó

A Csongrád Megyei Főügyészség a ma indítványozta a nyomozási bírónál, hogy rendelje el egy férfi és egy nő előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélyére figyelemmel. A megalapozott gyanú szerint a férfi és a nő 2009-ben, illetőleg 2010-ben önkéntesen csatlakoztak egy szervezethez, amely a vonatkozó nemzetközi szerződések és egyezmények szerint terrorista szervezetnek minősül.

 

Az eddigi nyomozás során olyan adat, amely szerint az ISIS-szel összefüggésbe hozható lenne a két személy, nem merült fel.
A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatala folytatja a Csongrád Megyei Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.