Rója István: A párbeszéd elutasítása nem államférfire vall
Inkább baráti beszélgetésre, mintsem kampányfórumra hasonlított az MSZP-P jelöltjének kiszombori fóruma. Bár Buzás Péter szerint csak a sajtó foglakozik a Jobbikkal való összefogással, most sem újságírói kérdésre került elő a téma. Nagy Szabolcs – Kiszombor Mintegy tucatnyi lakos érkezett Rója István fórumára Kiszomboron, így a kampányfórum gyorsan kötetlen beszélgetésbe fordult. A munkahelyteremtésbe az MSZP-P jelöltje szerint azért nem túl célszerű ígérni egy, mert olyan szintű fejlődés van a világban, hogy…
Oklevéllel és könyvekkel díjazták a versmondókat
Négy általános iskolai és egy középiskolás kategóriában hirdették ki a helyezetteket a Korona földszinti termében. A Városi és Térségi Versmondó Versenyre volt, aki saját versével nevezett. Kiss Dániel – Makó Nem csak a kategóriák győzteseinek járt az elismerés: több tucat oklevél és könyv is gazdára talált az átadón. A díjakat Czirbus Gábor alpolgármester adta át, ráadásul zenés műsorral is kedvestek a szervezők a szavalóknak. Pallagi Beáta az Almási Tagintézmény magyar…
Mellvizsgálat és újraélesztés is volt a kiszombori egészségfórumon
A makói-vásárhelyi kórház főigazgatója és az utóbbi igazgatója is mellkaskompressziót végzett azon a „betegen” akinek megállt a szíve a ma esti, a kiszombori községházán rendezett egészségfórumon. Ezen dr. Korponyai Csilla bőrgyógyász beszélt a bőr- és körömgomba fertőzés okairól, típusairól és gyógyításukról. A képen Gazsi Gábor képviselő tanulja az újraélesztést Kallai Árpádtól és Nagy Jenőtől. Korom András – Kiszombor A bőrgyógyász doktornő a mintegy 15 érdeklődőnek vetített képekkel ismertette a bőr-…
Eddig nem derült ki, hogy közük lenne az ISIS-hez
A pénteken terrorizmus finanszírozása bűntettének megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba vett férfi és nő a nyomozás eddigi adatai alapján nem hozható összefüggésbe az Iszlám Állammal – közölte az ügyészség. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely A Csongrád Megyei Főügyészség indítványára a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója, március 9-én, egy hónapi időtartamra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két személyt, akik a nyomozás adatai alapján logisztikai tevékenységgel és egyéb más módon járultak hozzá egy,…
Jó volt makói kézilabdásnak lenni Mezőtúron
A CONTITECH Makói KC férfi csapata az eddig veretlen Mezőtúri csapat ellen játszott. MH – Sport A csapat egész héten problémákkal küzdött, főleg betegség miatt hiányzott több meghatározó játékosuk, azonban bravúros győzelmet arattak a makóiak. Gera Norbert edző szerint a játékosai óriásit küzdöttek. – Tartalékosan három mezőnyjátékos cserével hajtottuk végre a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. Azt tudtam, hogy körülbelül 45 percig fogjuk bírni a „kamikaze” kézilabdát, és az utolsó 15 perc a…
A szakmai kiválóságai a návays diákok
A HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma három tanulója jutott az OSZTV és SZKTV elődöntőjébe ebben a tanévben. Szabó Gergő, Ádók Henriett és Luncz Lili remek eredményekkel öregbítették a makói szakképző iskola hírnevét. Gajáta Fanni – Makó A „KERI” életében mindig nagy szerepet játszik, hogy a tanulóik az országos versenyeken a legjobb eredményeket érjék el. Ebben a tanévben remekül szerepeltek a makói diákok az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Versenyen…
139 éve pusztított Szegeden a nagy árvíz
1879. március 12-én hajnalban, a Makkos-erdőnél tört be a vízáradat: elsőnek Rókust, majd városrészenként haladva végül a Belvárost is elöntötte a víz. A hatalmas károkat okozó árvíz egy új időszámítást hozott Szeged életébe. MH – összeállítás „Végtelennek tűnt az idő, amikorra virradni kezdett. De hát minek is virrad? A hajnal nem találta többé Szegedet, csak romjait” – így írt Mikszáth Kálmán a katasztrófa hajnaláról. A felriadt lakosság egy része elmenekült, sokan…
Hiába vannak tizenegyen, csak hárman kampányolnak
A jobbikos Kiss Attilán, a fideszes Lázár Jánoson és a szocialista Rója Istvánon kívül egyetlen jelölt sem kampányolt még a makói-vásárhelyi választókerületben. Az egyik apósával és férjével külön induló jelölt pártja nyilvántartásba való vételét pedig visszautasította a Nemzeti Választási Bizottság. Képünk a választókerületi választási bizottság a jelöltek sorrendjét eldöntő sorsolásán készült. Korom András -Makó/Vásárhely Ma sem lehet biztosan eldönteni, hogy a vásárhelyi-makói választókerületben országgyűlési képviselőjelöltet állított, s legalább 500 érvényes…
Legyőzték a makói lányok a Szeghalmot
Már a mérkőzés elején tisztában voltak vele, hogy csak nyerhetnek a Szeghalom ellen a makói lányok. Csak a gólkülönbség volt kérdéses. MH-sport Makói KC- Szeghalmi NKC 24-18 (14-11) NBII/Dél-keleti csoport, női felnőtt kézilabda mérkőzés, 50 néző, vezette: Mazzag István, Parádi Róbert Versenybíró: Csorba László Makói KC: CSEH, KÁDÁR (kapusok), DEBRECZENI 8, NAGY N. 3/1, Antal 2, RÓZSA 3, Kozserán K., Draxler R. 5/2, DRAXLER D.3, Nagy F., Dénes Dorka, Hadobás…
Focihétvége: menetel a Makó II., megzuhant a Kiszombor
Összegyűjtöttük, milyen eredményeket értek el térségünk csapatai a megyei focibajnokságok hétvégi fordulóiban. MH-összeállítás A márciusi első hétvége szibériai időjárási körülményei halasztották a rajtot megyénk alacsonyabb osztályaiban is, de most szombaton és vasárnap végre a legtöbb együttes pályára léphetett a megye II.-ben, a megye III-ban és a megye IV-ben. A siker persze nem volt teljes, hiszen a játéktér még nem mindenütt tette lehetővé, hogy mérkőzést rendezzenek. Nézzük, milyen eredményeket értek el…
Makocino – online te(l)jeskávé
Gyanús kampánycsend, lángoló nádas, elgázolt nagyfalu, Katinka és Shane kötélhúzása. Hétindító koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból. MH-lapszemle Szerencse Tűz volt, babám! 1000 négyzetméteren égett le a nád a csongrádi bútorgyár mellett – mutatja be a Delmagyar.hu. „A tűz a vasúti sínek mellett, illetve egy cég raktára mellett keletkezett. Az csak a szerencsének köszönhető, hogy a szél a tüzet nem fújta át az építőipari raktár területére.”…
Jó reggelt, Makó!
Ismét egy újabb hétfőnk van. Mindenkinek kitartást kívánunk ehhez a naphoz és ne felejtsük el: igazán rövid hetünk lesz a március 15-ei ünnep miatt. MH – összeállítás Az 71. napján a Gergelyeket köszönthetjük, így ne felejtsünk el valamilyen formában gondolni rájuk. Ma igazán tavaszias időnk lesz, ugyanis az időjárás előrejelzések szerint ma akár 20 Celsius-fok is lehet. Azonban a napszemüvegünk mellé ajánlatos egy esernyőt is bedobni a táskánkba, mert ma…
Makón szobafórumozott a miniszter (videóval)
Lázár János új típusú találkozási lehetőségeket keres és talál a választópolgárokkal. Pintér M. Lajos – Makó  Öt szobafórumon vett részt az elmúlt napokban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Térségünk országgyűlési képviselője hivatalos Facebook-oldalán közölt videót a vasárnapi makói alkalomról. Mint mondja, fontosak ezek az új típusú találkozási lehetőségek, melyek lényege, hogy egy ismerősük összehívja a lakótársakat, barátokat, rokonokat, akár politikai ellenfeleket, és tucatnyian megvitatják az ország és a szűkebb térség,…