Virággal köszöntötték a hölgyeket a városatyák
Az Írisz Táncklub Sportegyesület táncosai és Csonka András színművész, énekes is fellépett a tavaszköszöntővel egybekötött nőnapi rendezvényen a Hagymaházban. Az énekes elmondta, nemcsak ekkora, hanem az 364 napján is szeretni és tisztelni kell a nőket. Gajáta Fanni – Makó Hadik György települési képviselő is köszöntötte a hölgyeket nőnap alkalmából a csütörtökön megrendezett Tavaszköszöntőn. A városatya kiemelte, minden nap kényeztetni kell a gyengébbik nem képviselőit, hiszen ők az év összes napján…
Lázár: a magyar termőföld maradjon magyar kézben
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón többek között beszámolt a téli rezsicsökkenésről, a bécsi videójának utóéletéről és az Európai Bíróság zsebszerződésekre vonatkozó döntéséről is. A tárcavezető hangsúlyozta: a magyar termőföldek a kezünkben kell maradniuk. MH – MTI A gázzal fűtők és a távfűtéses háztartások számláján is jóváírnak 12 ezer forintot a második negyedévben, emellett megemelik a szociális tűzifa-támogatását – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón. Térségünk országgyűlési képviselője…
Márciusban elindulhat az Ipari park bővítésének közbeszerzési eljárása
Több lépésben segíti a város a vállalkozókat és a befektetőket, ennek egy fontos állomása az Ipari park bővítése. A 107 hektáros ipari terület kiépítése négyszázmillió forintos támogatásból jöhet létre. Kiss Dániel – Makó – Makó város önkormányzata megélhetést biztosító és befektetőbarát város építését tűzte ki célul 2014-ben, 2015-ben erre vonatkozóan gazdasági programot is összeállított – mondta el Farkas Éva Erzsébet polgármester. Hozzátette, hogy a cél a vállalkozások minél szélesebb körű…
A megyéből is várják a leendő Bozsik Bajnokokat
Az OTP Bozsik Bajnokok második szériájában is az ország leglelkesebb és legkülönlegesebb intézményi Bozsik-palántáit keresik. A keleti csapat egyik kapitánya Gera Zoltán válogatott labdarúgó lesz. A diákokat egészen március 11-ig nevezhetik be testnevelő tanáraik. MH – Sport A Magyar Labdarúgó Szövetség még 2011-ben jelentette be az OTP Bank Bozsik-program újraindulását. A Bozsik-program fő célkitűzései a tömegesítés, a tehetségkutatás és a tehetségek fejlesztése. Ide nem igazolt, egyesületnél játszó futballozó jelentkezőket várnak, hanem…
Fogadóórát tart Kallai Árpád Királyhegyesen
Kallai Árpád, a makói-hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója tart fórumot pénteken a királyhegyesi művelődési házban. Dr. Kallai Árpád főigazgató 2018. március 09-én (pénteken) 15 órától fogadóórát tart, ahol tisztelettel várja a királyhegyesi lakosságot az egészségügyi ellátással kapcsolatos kérdésekben Helyszín: Királyhegyesi Művelődési Ház (6911 Királyhegyes, Dózsa György u. 15.) A fogadóórára minden érdeklődőt tisztelettel várunk!
Az egészségé lesz a főszerep Csanádpalotán
Március 9-én, 17 órától a csanádpalotai Kelemen László Művelődési Házban (Szent István utca 40.) tart lakossági beszélgetést dr. Góg Csaba osztályvezető főorvos, aki a vastagbéldaganatok kialakulásáról, kezeléséről és azok megelőzéseiről számol be. A rendezvényen részt vesz Dr. Nagy Jenő telephely igazgató főorvos és Dr. Kallai Árpád főigazgató is, ahol lehetőség nyílik a kórházzal kapcsolatos kérdések megbeszélésére. Az egészségügyi beszélgetésre minden csanádpalotai, kövegyi és királyhegyesi lakost várnak.
Rádöbbentünk, mennyit köszönhetünk a nőknek (videó)
Minden évben ezen a napon – március 8-án – a nemzetközi nőnap alkalmából megajándékozzuk a gyengébbik nem képviselőit virággal és csokoládéval. Ilyenkor még nagyobb hangsúlyt kapnak a hölgyek. Azonban nemcsak a munkájukra és a létükre kell odafigyelni, hanem az egészségükre is. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója is köszöntötte a nőket, és megkérdeztük az olvasókat is. Kiss Dániel, Gajáta Fanni – Makó Nőnap alkalmából köszöntjük minden…
Nem Róján áll, hogy jelölt marad vagy visszalép
Rója István maga nem lép vissza egyetlen másik országgyűlési képviselőjelölt javára sem, de mint a vele és Buzás Péter makói pártelnökkel való beszélgetésünkből kiderült, ez ügyben nem Makón, hanem a fővárosi pártközpontban születhet döntés. Korom András – Makó Egymásnak ellentmondó fel-, majd eltűnő Facebook bejegyzések, nyilatkozatok teszik képlékennyé, hogy lesz-e ellenzéki, azaz jelen esetben jobbikos és szocialista összefogás a makói-vásárhelyi választókörzetben az április 8-i országgyűlési képviselő-választás előtt. Ugyanis hiába van…
Életmű díjat kapott az Omega az idei Fonogramon
A Peter Kovary & The Royal Rebels, David Gilmour, Polgár Peti, az Irigy Hónaljmirigy, a Farkasházi Réka és a Tintanyúl is Fonogram-díjat kapott szerda este a budapesti Várkert Bazárban rendezett gálán. Életműdíjjal az Omega együttest és Abella Miklóst ismerték el. MTI A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége által rendezett díjátadón 12 hazai és 6 külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt 2018-as Fonogram-díjakat. A díj honlapja szerint az év hazai…
Tizenkétezret jóváírnak a gázszámlákból
Téli rezsicsökkentésről döntött a kormány: minden család 12 ezer forintot jóváírhat a gázszámlájából – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban. MH-MTI A kormányfő közölte, a kedvezményt megkapják a távfűtést használók is. Ennek részleteit Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter tárgyalja meg az önkormányzatokkal – tette hozzá. Elmondta, a hagyományos módon fűtő, szenet vagy fát használó emberek esetében megnövelik az erre a célra…
Makocino – online te(l)jeskávé
Makói mezítlábas fejtágító, tovatüsszentett influenza, Lázár János igazsága, Péter-Szabó Szilvia lazasága. Csütörtöki koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból. MH-lapszemle Mezítlábas Makói fejtágító. Szerte az országból 20 óvónő érkezett arra a 3 napos továbbképzésre, amit a Makói Óvoda székhelyén, az Erdélyi püspök utcai óvodában tartanak a környezettudatos nevelésről – számol be róla a Delmagyar.hu. „Az intézmény vezetője, Bába Andrásné elmondta, náluk ez nagy hangsúlyt kap – többek…
Jó reggelt, Makó!
Elkapták a kiszombori iskolát bombával fenyegetőt, a Makói Óvodában ingyenes továbbképzésen vehetnek részt az óvodapedagógusok és Lázár János, a térség országgyűlési képviselője online fogadóórát tartott nálunk. Egy reggeli kávé vagy tea mellett foglaljuk össze, mi történt szerdán! MH – összeállítás Egy 19 éves abádszalóki fiatal riogatta bombával a kiszombori iskolát kedden. A rendőrség tájékoztatása szerint 4 óra alatt kapták el a telefonálót. Egy pályázatnak köszönhetően ingyenes továbbképzésen vehetnek részt az…