Kiemelt Makó színes választás

Rója István a farkasok miatt állna erdészmesternek

Az őt bemutató Buzás Pétert a helyére ültette, majd egy Piroska és a farkas tanmesével mutatta be a jelenlegi politikai helyzetet Rója István országgyűlési képviselőjelölt, az MSZP makói szervezete ma esti nőnapi ünnepségén. Az is kiderült, hogy miért állna be erdészmesternek. A képletes beszédet mind a közel 200 vendég értette és meg is tapsolta.

Korom András – Makó

Kevésnek bizonyult a Glorius Vigadó nagyterme 190 széke, a makói szocialisták nőnapi ünnepsége résztevői számára, hiszen többen az előtérben kivetítőn lehettek szem- és fültanúi, amint Rója István országgyűlési képviselő egy tanmesével bejelentette, hogy a farkasok miatt kell egy erdészmester, s ő annak állna be, ha megszavazzák. Mindenki értette miről beszél.
– Most van egy pici kis esély arra, hogy jobban bizakodhatunk, mint az indulás pillanatában – e szavakkal konferálta fel Rója István országgyűlési képviselőt a nőnapi ünnepség résztvevőinek Buzás Péter, az MSZP makói szervezete elnöke. Kiemelte: nagyon örül annak, hogy a város az utóbbi pár esztendőben azon az úton fejlődik, melyet ők annak idején kijelöltek.
Hallgassa meg Buzás Péter konkrétumokat ki nem mondó, de sokat sejtető szavait:

Rója István ünnepi köszöntője elején rögtön arra kérte a mellette álló Buzás Pétert, hogy foglaljon helyet a széksorokban. Persze hozzátette, hogy sokszor együtt egy irányba haladtak. Majd a férfiak és a nők kapcsolatáról beszélve a Piroska és a farkas című Grimm mese aktualizált változatát mondta el. Hangsúlyozva, hogy nem tudjuk, hogy a farkas az ebédet vagy a kislányt akarja, vagy a nagymamára is fáj a foga. – És mi azért vagyunk, hogy kordába tartsuk a farkasok létszámát – mondta. De beszélt az aláírásgyűjtésről is, hangsúlyozva, hogy a jelenlévők rettenetes nagy erőt képviselnek. – Fogják meg a férjük, fiúk kezét, menjenek el szavazni, s a szimpatikus jelöltre szavaznak. Mindegy, hogy ki nyer, mert ha a sokaság dönt, akkor győz a demokrácia. Ez a farkasokkal való harc nem lesz a végső, mindig kell egy ember aki erdészmesternek áll – mondta.

De hallgassa meg Rója István meséjét:

Az est további részében Bozsogi Attila mondta el nőnapi versét, majd Kálmán Imre és Fényes Szabolcs operettdallamai csendültek fel Kónya Krisztina és Cseh Attila, a Szegedi Nemzeti Színház művészei tolmácsolásában.

navigate_before
navigate_next

Az ünnepség végén a hölgyeket virággal lepték meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.