Hírek Kiemelt Makó Sport színes

Egy sport, amit a fiúk is szívesen űznek

Már hagyománynak számít, hogy Makón tartják meg az Aerobik Diákolimpia Kelet-Magyarországi döntőjét, ahová többek között Egerből, Debrecenből, Miskolcról, Nyíregyházáról és Szolnokról is érkeznek csapatok. Vasárnap közel 300 aerobikos mutatta meg a zsűrinek, hogy mit tudnak.

Gajáta Fanni – Makó

Nemcsak a küzdőtér, hanem a lelátó is megtelt az Erdei János Városi Sportcsarnokban vasárnap délelőtt. Hosszú évek óta Makón tartják meg a Aerobik Diákolimpia Kelet-Magyarországi döntőjét, ahol idén több mint 300 versenyző, 130 egységben jelentkezett. Többen csoportos produkcióval léptek fel a zsűri előtt, de az egyéni versenyzők is nagyon ügyesek voltak. Makón nagy hagyománya van ennek a sportnak. Pósa Mónika, a Makó Budo Klub aerobik szakosztály vezetője és edzője elmondta, a nagyoktól érmet vár, azonban a kicsik nehezebb helyzetben vannak, de reméli, az összes helyi versenyző eljut a döntőig. A makói csoportban egy kisfiú is van: Láncz Bulcsú igazi rosszcsont, azonban remek ritmusérzése van.

– Jó a lányok között lenni, akik segíteni is szoktak nekem – árulta el Bulcsú, aki nagyon szereti az aerobikot. – Nincs olyan, hogy nehéz gyakorlat, minden megy.

Persze, nem csak a 7 éves Bulcsú, aki ezt választotta, más csapatokban is fel-feltűnt egy-egy fiú. A diákolimpiát Márton Imre, a sportcsarnok elnöke és a Makó Budo Klub elnöke nyitotta meg. Mint a köszöntőjében elmondta, nagy öröm számára, hogy sokadik alkalommal rendezhetik meg ezt a rendezvényt. Kiemelte, nemcsak a Budo Klub, hanem a szakosztály és a szülők számára is fontos az, hogy ezt az esemény a Maros-parti városban szervezhessék meg.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.