Hírek Kiemelt színes Térség

Királyhegyesen is biztonságba kerültek a gólyafészkek

Az NKM Áramszolgáltató Zrt közreműködésével újabb öt gólyafészek került magasítóra a közelmúltban a Körös-Maros Nemzeti Park területén. Az akció folytatódik, így a tavasszal hazatérő gólyákat mindenütt stabil, biztonságos fészek várja majd – közölte a Körös-Maros Nemzeti Park.

MH-információ

Fél évszázaddal ezelőtt a fehér gólyák még általában épületeken, illetve magas, erős fákon raktak fészket. Napjainkban azonban több mint 90 százalékuk a villanyoszlopok tetején épít otthont magának. Az évről évre növekvő tömegű fészkek leszakadhatnak, ráadásul a gólyacsaládot az áramütés veszélye is folyamatosan fenyegeti. Az ilyen esetek megelőzése érdekében Magyarországon az 1980-as évek eleje óta a természetvédelmi szakemberek sikeresen működnek együtt az áramszolgáltatókkal, s a gólyafészkeket biztonságos és erős magasítókra, stabil fészekalapokra helyezik.

A műveletet az áramszolgáltató és a nemzeti park munkatársai a terület áramtalanítása után, együtt végzik el. A villanyoszlopra helyezett, körülbelül egy méter magas tartóoszlopra egy 120 centiméter átmérőjű fészektartó kosarat tesznek, melybe gondosan elkészített műfészek kerül. Ebbe beledolgozzák az eredeti fészek anyagának jelentős részét is annak érdekében, hogy a gólyák otthonosabban érezzék magukat.

A napokban a Csanádi puszták térségéhez tartozó Királyhegyesen öt gólyafészek került magasítóra, ezt követően pedig Deszken, Klárafalva környékén és Csanádpalotán is volt, illetve fészekmagasítás, így a vándorútjukról visszatérő madarak már biztonságos helyen nevelhetik fel fiókáikat.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park honlapja. Borítókép: Lovászi Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.