Hírek Kiemelt Térség

A nagylakiak a makói kórházat választják

Kallai Árpád, a makói-vásárhelyi tagkórházak főigazgatója tartott kórházfórumot Nagylakon. A beszámolójában beszámolt az elmúlt időszak fejlesztéseiről is, illetve kiderült: a nagylakiak 99 százaléka a makói kórház járóbeteg- ellátását választja gyógyulásképpen.

Gajáta Fanni – Nagylak

Az elmúlt időszakban jelentős fejlesztések voltak mind a makói, mind a vásárhelyi tagkórházakban. A Maros-parti intézményben a radiológia új gépparkot és helyet kapott, illetve a tüdőgondozó is beköltözött a Lonovics sugárútról a Kórház utca 2. szám alá. A fekvőbeteg ellátásban is jelentős előrelépések voltak – foglalta össze Kallai Árpád,  Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója.

A fejlődés nem áll meg, ugyanis már a közbeszerzési fázisban áll az a betegbiztonsági program, amely egy pályázatnak köszönhetően valósulhat meg a két tagkórházban. Ez lehetővé teszi a betegek könnyebben azonosítását, illetve a betegút is nyomon követhetőbb lehet. A makói kórház saját megtakarításából költöztette át a szülészet-nőgyógyászati osztályt dr. Tóth Zsolt főorvos kérésére.  Új eszközöket és berendezéseket is vásároltak a jobb betegellátás érdekében. A járóbeteg-ellátás az elmúlt időkben két ütemben fejlődött és most közel 300 millió forintból fejezik be a felújítást.

A nagylaki lakosság 93-95 százaléka választja a makói tagkórházat. Tavaly 70 nagylakit láttak el a fekvőbeteg-ellátásban, illetve mintegy 99 százaléka a makói járóbeteg-ellátás mellett döntött. Kallai Árpád főigazgató hozzátette, a számadatok azt bizonyítják, hogy a makói kórházra nagy szükség van.

A lakossági kérdésekben ismét felmerült az endokrinológiai szakrendelés kérdése. Ahogy a főigazgató már többször elmondta, ez a szakállás országosan hiányban szenved. Bár egy doktornő kitanulta ezt a szakrendelést is, jelenleg nem tudja a feladatát ellátni. Egy nagylaki arról érdeklődött, lesz-e MRI a makói kórházban. Kallai Árpád azt válaszolta, hogy tervben van egy gép beszerzése a Modern Városok Program által, azonban a vásárhelyi kórházba kerül a szerkezet.

– Azonban az MRI-t a makóiak is igénybe vehetik majd – tette hozzá gyorsan a főigazgató.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.