Sikeres évet zártak a Maros Vadásztársaság tagjai

A hagyományokhoz híven bált szervezett a Maros Vadásztársaság az apátfalvi Faluházban. A jó hangulatú évzáró rendezvényen vadhúsból készült ételeket fogyasztottak a vendégek. Gajáta Fanni – Apátfalva Vadászati szempontból sikeres évet zárt a Maros Vadásztársaság, ugyanis nagyon sok nagyvadat – többek között vaddisznót – sikerült ejteni a magyarcsanádi hatósághoz tartozó területen. Bálint Antal szerint ez mindenkinek […]

Toroczkai: Soros György egy spekuláns

Ezt a Jobbik jelenlegi alelnöke már húsz évvel ezelőtt megírta, miután szélsőjobboldalisága miatt eltanácsolták az egyetemről. Toroczkai viszont Novák Előddel szemben nem tapasztalja, hogy nehezebb lenne az aláírásgyűjtés a néppártosodás miatt. Nagy Szabolcs – Makó Mintegy 30 fő vett részt a Jobbik makói fórumán, amelyet a párt országgyűlési képviselő jelöltje és alelnöke, Ásotthalom polgármestere tartott. […]

A megyei Lungo Drom támogatja Lázár Jánost

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke Apátfalvára is ellátogatott az országjárás keretén belül. A vezető elmondta, a Lungo Drom a Fideszt, illetve a négyes számú választókerületben Lázár Jánost támogatja. Gajáta Fanni – Apátfalva Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke az országjáró turnéja alkalmából Apátfalvára is ellátogatott, hogy a megyei Lungo Drommal és a térségi kisebbségi […]

Két nyomozás is volt a hétvégén a Gloriusban

Dupla teltházas rendezvénye volt február utolsó hétvégéjén a Grand Hotel Gloriusnak. A makói négycsillagos szállodában pénteken és szombaton este is sikerrel oldották meg a rejtélyes bűnügyet azok, akik részt vettek a Gyilkosság a vacsorán elnevezésű krimi vacsorán. Szabó Anita – Makó Közkívánatra ismét színházi előadással egybekötött vacsorát rendeztek a makói Grand Hotel Gloriusban. 2018. február […]

A kommunizmusról és a rendszerváltozásról, személyesen

A kommunizmus máig tartó hatása, egy rendszerváltó szemszögéből címen tartott előadást Simon István az Ifjúsági Színtérben. Az előadó az ’56-os eseményekről is mesélt, amelyeket személyesen élt meg Budapesten, akkor elsőéves főiskolásként. Kiss Dániel – Makó A korábbi rendszert elsöprő homokviharnak én egy kis porszeme voltam, vagyis résztvevője, tényleges résztvevője voltam, és ’56-ra is ezt tényleg […]

Döntetlent ért a makói motiváltság

Az UTA Arad fiataljai elleni főpróbán ugyan nem jött össze a győzelem, de jövő héten a bajnoki rajton lehet javítani! MH – Csfoci.hu A jövő heti NB III-as rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését a romániai UTA Arad fiataljai ellen játszotta a Makó FC. A szombati találkozón ugyan számtalan lehetőséget kidolgozott a hagymavárosi együttes, de csak […]

A kapcsolatépítésről szólt a Zászlóbontás

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően hároméves projekt indult el Csongrád megyében. A „Kultúra határok nélkül” elnevezésű programban határon innen és túli települések működnek együtt kulturális, szakmai és gazdasági vonalon. Gajáta Fanni – Pitvaros A Nonprofit Hagyomány Alapítvány közel 50 millió forintos támogatást nyert el egy EFOP-os pályázaton, amelynek során 3 évig, szoros együttműködés valósulhat meg magyarországi települések és […]

Lázár az MH-nak: A béremelés a következő évek legfontosabb feladata

Jelentős fejlesztési lehetőségek rejlenek Makón és a térségében – mondta portálunknak Lázár János. A város és a térség országgyűlési képviselője úgy véli, a munkanélküliség minimálisra szorítása után a következő évek legfontosabb feladata a fizetések emelése lesz. Fotó: Vári Dénes Korom András – Makó – Már az első nap összegyűjtött 1300 aláírást, amely első lépcső a képviselő-jelöltséghez […]

17 kiló dohánnyal tömte meg a kocsiját – videóval

A pénzügyőrök több mint 17 kilogramm fogyasztási dohányt foglaltak le egy személyautóban. Volt a pótkerék tartóban, az első ülés alatt, de jutott még a poggyászba is. MH-kék hírek A pénzügyőrök egy bosnyák rendszámú személyautót ellenőriztek Röszkén. A sofőr azt mondta, hogy bejelenteni való árut nem visz magával.  A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban kockázatelemzés alapján […]

Mohácsi busókkal űzték el a telet Makón (videóval)

Busók, lovasok és lovas kocsik is felvonultak délelőtt a város utcáin, hogy aztán a múzeum udvarán elégethessék a kiszebábot. A skanzenben kézműves foglalkozások, jelmezverseny és tánc is várta a gyerekeket, illetve érdeklődőket, de természetesen a csöröge sem maradhatott el. Kiss Dániel – Makó Kereplővel, zeneszóval és ostorcsattogtatással vonult végig a tömeg a város utcáin. Sokan […]

Garázsokban pihentették a lopott drága kocsikat

Nagy értékű autókat loptak elsősorban Olaszországból, Németországból és Ausztriából, azokat bérelt szegedi garázsokban pihentették, majd megváltoztatva az egyedi azonosítójukat Szerbiába vitték és ott adták el. A nyolctagú autótolvaj banda közül három továbbra is előzetesben marad. A kép illusztráció. MH-kék hírek A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség indítványára a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója meghosszabbította annak a […]

Tamara beszél a legszebben a térségben

Nemrégiben rendezték meg a József Attila Gimnáziumban a Szép Magyar Beszéd versenyt, ahová két kategóriában várták a makói és térségi diákokat. A 7.-8. osztályosok közül Hadobás Tamara lett az első helyezett. A 7. osztályos lány áprilisban Kisújszálláson képviseli Makó és térségét. Gajáta Fanni – Makó Hadobás Tamara amióta megtanult olvasni, szinte le sem teszi a könyveket. […]

Özv. Rapcsák Andrásné és Lázár János a vásárhelyiségről

Az egykori polgármester özvegye szerint a hódmezővásárhelyieknek érdemes végiggondolniuk, 1990-től máig milyen utat tett meg, hová jutott el a város. Pintér M. Lajos – Térség Térségünk országgyűlési képviselőjének honlapján a Négyszemközt rovatban szombaton özv. Rapcsák Andrásné a vendég. Lázár János többek között arról beszélget az egykori polgármester, országgyűlési képviselő özvegyével, milyen úton jutott el Rapcsák […]

Farsangi fánk emelte az egekbe a hangulatot

Télűző farsangi mulatságot rendeztek pénteken délután a Csongrád Megyei Napsugár Otthon Ópusztaszeri Otthonában. A kabaré a vidámságot, a zenés műsor a jó hangulatot emelte az egekbe, hogy minderre a finom farsangi fánk tegye fel a koronát. MH-Ópusztaszer Több heti felkészülés előzte meg a nagy napot, hogy minden ellátott a lehető legjobbat hozza ki magából. Nagyon […]

Jó reggelt, Makó!

Hideg reggel ébredtünk, de azért nem kell otthon maradni, ugyanis ma térségszerte a mohácsi busókkal űzik el a telet. MH – összeállítás Tegnap is megannyi érdekes hírrel készültünk Önöknek, amelyből szinte választani sem tudunk. A hét embere rovatunkba Bakacsi Pálnét mutattuk be, aki a pótnagyi társaival megalakították azt az ingyenes gyerektábort, ahol játszatni és gyereknek […]

Makocino – online te(l)jeskávé

Makói bűz, vásárhelyi dilettáns gyurcsányista, polgári virtus, YouTube-függőség. Szombati koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból. MH-lapszemle Termálszag Valami van a levegőben. Az önkormányzat kikotortatta a makói Nagyér-csatorna kórház mögötti, nyitott szakaszát, de vannak, akik még mindig panaszkodnak – a Delmagyar.hu utánajárt, tényleg büdös-e még mindig a víz, és ha igen: miért? […]