Egyéb Kiemelt Makó

Máris felkavarta az indulatokat az új makói kerékpárút nyomvonala

A Maroslele felől érkező kerékpárút leendő makói szakasza tervezett helyszíne zaklatta fel leginkább a kedélyeket Gáspár Sándor ma esti, a Galamb iskolában rendezett lakossági fórumán. De olyan is volt, aki szenvedélyes hozzászólásában a Juhász Gyula téri áldatlan állapotokat kérte számon. A képen a kerékpárút melletti ABC tulajdonosai mondták el érveiket.

Korom András – Makó

Hamarosan a helybéli postaládákba kerül a Makó, a gyarapodó város című kiadvány, mely az eddigi legfontosabb beruházásokba nyújt betekintést – jelentette be a fórum elején Farkas Éva Erzsébet. A polgármester ezek közül ismertette is a legjelentősebbeket: így könyvtár építését és a 9,5 milliárdos fürdőbővítést. Elmondta azt is, hogy nem csak a Contitech kapott jelentős támogatást munkahelyteremtésre (egymilliárdot), de 600 millióval támogatta a kormány a Váll-Ker Kft-t, illetve 40 makói kis- és középvállalkozás összesen 1 milliárdos támogatásnak köszönhetően fejlődhet.

A Hódmezővásárhely-Maroslele-Makó között épülő kerékpárút Maroslele-Makó közötti szakaszának belterületi, az útfelújítással egyszerre kezdődő, építkezése terveiről Hegyesi István, a munkálatokat elnyerő Délút Kft. műszaki igazgatója árult el részleteket. Mint elmondta, a kerékpárút a külterületen a jelenlegi közút közvetlen szomszédságában fut majd. A Maroslele felől érkezve az Ardics, majd a Czuczor utcán halad tovább az Almási utca felé, s annak Szép utcai sarkánál csatlakozik a meglévő városi bicikliút hálózathoz. Hozzátette, hogy a nyomvonalat az utca bal oldalára, a házak mellé tette a tervező. Itt az aszfaltozott kerékpárút a térköves járda mellett halad majd, s ennek érdekében lefedik a vízelvezető árkot.

Hegyesi István, a Délút Kft. műszaki igazgatója

Ezt kifogásolta azonnal az egyik boltot üzemeltető Szűcs Sándor, aki elmondta, hogy több tízezer forintért ültetett porvédő gömbfákat és kettős sövényt, ráadásul saját pénzből csináltatta meg a bejáróját, melyet nem enged felveretni, ha kell odaáll a kocsival, hogy megakadályozza a munkát. Hozzátette, ha a tervek így valósulnak meg, por fojtja majd meg nyaranta az itt élőket. Ráadásul azt sem tudta elképzelni, hogy fogják megoldani a parkolást az üzlet előtt, ugyanis az utcán autóbusz, de nyaranta még kombájn is jár, már így is alig férnek el a járművek a nagy forgalmú utcán.

Szűcs Sándor üzlettulajdonos több kifogást is említett a bicikliút nyomvonalával kapcsolatban

Az ABC tulajdonos házaspár is a parkolás miatt aggódott. Kérték a polgármestert, hogy vegye figyelembe a város a jelenlegi vállalkozók érdekeit és véleményét is. Kiss Péter felvetette azt is, hogy lehetséges lenne-e az utca másik oldalán megépíteni a kerékpárutat? Kiderült, hogy nem, mert amellett nem fér el a járda (mely kötelező a bicikliút mellé), illetve az ott lévő buszöblön nem lehet azt átvezetni, a mögött pedig nincs rá elegendő hely.

Kiss Péter megkérdezte miért nem lehet a bicikliutat a másik oldalon megépíteni?

A panaszosok, a kivitelező és a polgármester végül arra jutottak, hogy a helyszínen egyeztetnek majd az üzlettulajdonosokkal, s törekednek a kompromisszumos megoldásra. Kiderült a válaszokból az is, hogy a zöldövezetet helyre kell állítania a kivitelezőnek. Igaz a panaszosok rögtön azzal kontráztak erre, hogy nem lesz hová visszaültetni a fákat és a sövényt. A parkolást úgy oldják meg, hogy egy másfél méteres leállósávot alakítanak ki.

Gáspár Sándor képviselő ezt követően ismertette, milyen fejlesztések zajlottak tavaly a választókörzetében, s üdvözölte, hogy a járdaprogram az idén is folytatódik, a korábbi 106 millió helyett már 160 millióból. Ebből minden választókerületre 20 millió jut. Szóvá tette, hogy tavaly hiába kotorták ki a a Nagyér csatornát, amint elvitték a partra tett szemetet és iszapot valaki másnap máris 3 kupac építési törmeléket öntött a helyére. A képviselő maga is azt tapasztalta, hogy a kikotort csatornaszakaszban fóliát, sörös dobozokat és más szemetet dobáltak. Azt mondta, hogy nem érti azt, miért nem teszik ezeket az emberek a kukájukba.

Persze ő is kapott kérdéseket: egy a Juhász Gyula téren lakó hölgy szenvedélyes hangon érdeklődött, hogy mi lesz a volt pártházzal, ki a szétvert egykori Farkas falatozó tulajdonosa, mikor oldják meg a tér vízelvezetését és teszik rendbe a focipályát?

A válaszokból kiderült, hogy a város most jutott a volt pártház tulajdonjogához, mely eddig az államé volt. Az ingatlan felújítására egyelőre nincs pénzük, így a testület arról döntött, hogy egy évig keres olyan vállalkozót, aki azt hasznosítaná, s ez alatt az idő alatt is figyelik a pályázati lehetőségeket. Nagy Nándor, a Városgazdálkodási Nkft. vezetője pedig elmondta, hogy a térről elhordták a faleveleket és a szemetet, a Nagyér csatorna átereszeit pedig a jó idő beköszönte után géppel tisztítják ki.

 

5 Responses

  1. Járda bicikliút mellé? Önálló vezetésű bicikliútról még nem hallot a tervező? Ott sincs járda

  2. majd ez is olyan gyalogos, és kerékpáros csoda lesz mint a szép utcán….

  3. Mellesleg nincs a czuczor utcán akkora forgalom hogy egy sokkal veszélyesebb bicikli út épüljön.

  4. A szemközti oldalon soha nem volt gyalogos forgalom ezután sem lesz. A kerékpárút kényelmesen elfér!! Arról nem beszélve, hogy nagyságrendekkel olcsóbb lenne a kivitelezés sőt a lakók problémája megoldódna.

  5. Nincs rosz vèlemènyem a kerèkpár úttal kapcsolatban.Közterület.Nekem szemelyes vèlemènyem a kerèkpár úttal kapcsolatban a kvetkező:_ nem kaptunk kellő felvilágosítást.A kivitelező ne felelős ezèrt.Javaslatom a következő:ha lesz megint az èrintet lakókkal találkozó javaslom kerüljön bemutatásra egy látványterv ahol látható hogyan fog kinèzni ez a kerèkpár út.Azt hiszem minket èrint a legjobban mert bizonyíthatóan a házunk előtt csodálatos rózsák vannak.Ígèrem megfogok jelenni a következő megbeszèlèsen ès támogatni fogom a megèrtès elèrèsèt.Több mint 25 èvig az önkormányzat dolgozója voltam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.