Kiemelt Makó színes Térség

Képeslapalbumot is kiadott a Szirbik Miklós Egyesület

A helytörténettel foglalkozó makói Szirbik Miklós Egyesület a napokban tartotta a tavalyi évet lezáró közgyűlését. A jelentős számban megjelent tagság megállapíthatta Forgó Géza elnök beszámolójából, hogy kimondottan sikeres éven vannak túl. A címlapon: koszorúzás a névadó sírjánál.

MH-Makó

Az egyesület 26 rendezvényével, kiadványaival és 2017-től kiállításaival, valamint a maroskult.wordpress.com című helytörténeti webhellyel vett részt Makó és térsége kulturális életében. Ez utóbbit, mely szerkesztői Apjok Vivien és Vizi Dávid voltak, 10 hónap alatt közel 15 ezren olvasták.

Sikeres pályázatnak köszönhetően tavaly jelent meg a reformáció 500. évfordulója alkalmából a „Tanulmányok a Magyarországi Református Egyház makói gyülekezeteinek történetéből” című kiadvány. A lapokon Forgó Géza, Kondrát Zoltán, Kotormán István, Marosvári Attila, Ocsovszkiné Joó Judit, Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna, Urbancsok Zsolt, Vizi Dávid Máté és Zeitler Ádám írásai olvashatók. A színes, 168 oldalas kötetet Bíró-Balogh Tamás, Tóth Ferenc és dr. Varsányi Attila lektorálták.

A Royal Blind kiadóval összefogva sikerült megjelentetni az „Egyházi ünnepek képeslapokon” című albumot, amely országos terjesztést kapott. A közel háromszáz képeslapot bemutató könyv lapjain az egyesület három tagjának – Halász Tamás, Siket László és Szilágyi Imre – valamint a Zempléni Múzeum gyűjteményének legszebb darabjai láthatók. Az ünnepek világát Barna Gábor egyetemi tanár ismertette.

Az egyesület egyik sikeres pályázatának köszönhetően nemzetközi konferenciát is rendezett „Civil szervezetek a Maros mentén” címmel, amelyet Kovács Beáta, a Csongrád Megyei Önkormányzat alelnöke és Czirbus Gábor alpolgármester nyitott meg.

Vidéki túrákon is részt vettek az egyesület tagjai.

A legsikeresebb megmozdulást a „Templomtúra két keréken” jelentette. A makói történelmi egyházakkal összefogva a helyi templomokról és temetőkről szerezhettek ismereteket a résztvevők. Bíró István parókus, Pálfai Zoltán plébános és Kotormán István lelkész mellett Forgó Géza, Gilicze János és Urbancsok Zsolt tájékoztatta a lelkes kerékpárosokat.

Az egyesület megemlékezést szervezett az 1956-os forradalom és szabadságharc makói emlékhelyeinél és várostörténeti sétán vett részt a Szikszai György Református Általános Iskolával közösen. Közreműködött Forgó Géza és Zeitler Ádám. Marosvári Attila a legújabb kutatásokba engedett betekintést az 1956-os kopjafánál tartott gyertyagyújtáskor.

A helytörténeti egyesület nem feledkezett meg ismeretterjesztő- és tudományos előadások tartásáról sem. Így tisztelegtek Antal József atya emléke előtt, aki a Szervita kápolna templomigazgatója volt. Közreműködött Gyulay Endre nyugalmazott püspök, Pálfai Zoltán plébános, Jámborné Balog Tünde író-tanár és Barna Gábor professzor. Rózsa Zoltán régész, az orosházi múzeum igazgatója a tavalyi év szenzációs régészeti leletéről számolt be „Amiről az Árpád-kori leletek mesélnek” címmel. A makói származású Szűcs Tibor pedig „Az üvegnegatívtól a memóriakártyáig” a fényképezés múltját, jelenét és várható jövőjét vázolta fel.

Az egyesület két kirándulást is szervezett. Az egyiket a várpalotai Trianon Múzeumba, a másikat Pécskára és Tornyára, ahol rendkívüli vendéglátással várta az utazókat Tóth Piroska és Nagy István.

A Szirbik Miklós Egyesület elnöksége – hasonlóan az előző évekhez – semmiféle költségtérítést vagy tiszteletdíjat sem kapott feladataikat társadalmi munkában végezték. Igaz ez, a szervezésben és a munkában részt vevő minden egyesületi tagra. Megköszönték mindenkinek, akiknek a közreműködésével a Szirbik Miklós Egyesület gazdagítani tudta Makó kulturális életét.

2 Responses

  1. A pontosság kedvéért: a várpalotai Trianon múzeumba tett látogatást nem szerveztem és nem vezettem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.