színes Térség

Rekordot döntött a pitvarosi jótékonysági bál

Több mint 20 éve hagyomány már a településen, idén minden eddiginél több, összesen 1355 jegy kelt el. A gyerekek ilyenkor műsorral, a tanárok, szülők süteményekkel készülnek.

Nagy Szabolcs – Pitvaros

Már a tavalyi év is kiemelkedően sikerült a pitvarosi Iskolánk és Óvodánk Gyermekeiért Alapítványnak, éves bevételük ugyanis elérte az 1,3 millió forintot, ami soha nem fordult még elő korábban. Ebből az összegből az intézményekbe járó gyerekek osztálykirándulását, a versenyek díjait, eszközvásárlást, vagy éppen a tanulmányi eredményekért járó díjakat finanszírozzák.

– Az iskola, óvoda az alapítványhoz fordul, ha valamire szükségük van, a kuratórium pedig dönt erről. A bevételeink nagy részét az éves jótékonysági bál adja, de adó egy százalékos támogatást is szoktunk kapni, valamit év közben cégek, magánszemélyektől is érkezik adomány – tudtuk meg Sódar Zitától.

A jótékonysági bálra már tavaly is majdnem 1000 jegy elkelt, idén viszont ennél sokkal több, összesen 1355, ami rekordnak számít. A jegyeket a gyerekek is segítettek eladni, az osztályok, amelyikeknek a legtöbb sikerült, tortát kaptak érte.

Ebben legjobban a 2. és az 5. osztály teljesített, ők 137 és 278 jegyet adtak el, ami létszámra vetítve körülbelül 13 jegy gyerekenként. Kitettek magukért az óvodások is, így három tortát ajándékoztak a szervezők.

Pitvaroson több mint 20 éve van jótékonysági bál, minden alkalommal rengeteg lakos jön a rendezvényre, az Erdei Ferenc Közösségi Színtérben, gyakorlatilag egy gombostűt nem lehetett volna leejteni.

– A gyerekek több mint egy hónapot készülnek, ez nagyon nagy alkalom számukra. A pedagógusok pedig nem csak felkészítik őket, hanem a díszítésből, a sütemények és szendvicsek készítéséből is kiveszik a részüket – mondta el Bertáné Kecskeméti Katalin a Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola igazgatója.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.