Hírek Kiemelt Makó

A tankertben is felszerel egy konyhát a Galamb iskola

Egy pályázatnak köszönhetően állt házhoz a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakképző Iskolában a 30 millió forint. De nem csak konyhákra költik a temérdek pénzt. Archív fotónkon a tavaly szeptemberi kiskertész nap a Rákosi úti tankertben.

Korom András – Makó
– Egy GINOP-os pályázaton nyertük az összeget – mondta Horváth Zoltán. A Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakképző Iskola igazgatója hozzátette: ebből 12 millió forintot eszközvásárlásra fordíthatnak.

– Ebből két olyan párhuzamvezető kormányt veszünk, mely traktorra és kombájnra is rászerelhető. Vásárlunk egy ehhez kapcsolódó nagy teljesítményű monitort, illetve egy GPS-jeladót, mintegy 7,5 millióból. De érkeznek majd a két tankonyhához villanytűzhelyek, kenyérsütőgépek, s egy nagyméretű bolti malom is. Az utóbbi percenként több kiló lisztet tud majd őrölni – sorolta.
Hozzátette, ezek segítségével szerelnek föl konyhát a tankertben, ahol a robotgépek segítségével a tanulók további helyi diák termékeket tudnak majd előállítani a gyakorlatukon.

Horváth Zoltán igazgató: a robotgépek segítségével a tanulók további helyi diák terméket tudnak majd előállítani.

Az iskola diákklubjában is felszerelnek egy konyhát, így a tanulók  a délelőtti vagy délutáni várakozásuk közben a saját maguk által termelt búzából süthetnek kenyeret, tojást, vagy palacsintát – ahogy erre már eddig is volt példa az intézményben. De nem csak a gasztronómiai felszerelésekre költenek, hiszen a többi pénzből padokat vásárolnak az iskolai udvarra, illetve felújítják az előadótermet. Ide 80 nem összecsukható és ugyanannyi összecsukható széket vesznek.

– 18 millió forintból pedig két éven keresztül szakköröket tudunk tartani. Agrárinformatika informatikusok uniós minősítése pályázat keretében mi kijelölt vizsgaközpont lettünk, így a gyerekek a pályázatnak köszönhetően angol és magyar nyelven ezekben a szakkörökben tudják meg elsajátítani ezeket az ismereteket – mondta Horváth Zoltán igazgató.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.