Kiemelt színes

A hét embere: Czibolya Kálmán

A Makói Videóműhely vezetője, akit nemcsak tanárként, hanem utazóként is ismerhetünk. A SZIGNUM Szabadegyetemén tartott, Lelkemben Korea előadása előtt beszélgettünk vele a műhely 25 évéről, és arról, mit is tapasztalt Dél-Koreában.

Kiss Dániel – Makó

– Idén lesz 25 éves a műhely, hogyan emlékszik vissza az indulására?

– Elég régen volt, de mintha csak ma lett volna. Puszta János fotós mesterem alapította a Makói Videóműhelyt, és a szakmai részét én vittem az alakulásától kezdve. Az volt az elképzelésem, hogy szeretnék olyan tehetséges fiatalokkal foglalkozni, akik a vizualitás iránt érdeklődnek, és azt a legjobb szinten művelni, a legtöbbet kihozni a dologból. Ezt úgy tudtuk megcsinálni, hogy már a kezdetektől, mikor kitaláltam, akkor az volt a célom, hogy ne csak Magyarországon maradjunk. Már következő évben felvettem a kapcsolatot nemzeti filmfesztiválokkal, elsősorban Németországban, és személyesen is elmentünk ezekre a fesztiválokra, ahol további kapcsolatok alakultak ki. Azért volt ez fontos, mert látták a tanítványok, és én is, hogy merre tartunk, hol tartunk, milyen irányok vannak. Kicsit csavarogtunk, más kultúrákat ismertünk meg, a nyelvet is kicsit gyakoroltuk, a befogadást erősítettük – ez volt az alfája és ómegája a Makói Videóműhelynek. Ez a koncepció bevált, és ahogy említettem, Németországban a Berlini Médiafesztivál mai napig kiemelt partnerünk. Wiesbaden a német fiatal filmkészítők műhelye, ahová minden évben járunk, mi vagyunk az egyetlen külföldi partnerük, mert ez belföldi fesztivál csak. Velük alakítottunk ki szoros kapcsolatot, ott nagyon sok más nemzetközi kapcsolatot építettünk még, tehát ez mindig ahhoz hasonlítom, mint mikor egy kavicsot beledobunk a vízbe, és elkezd a hullám terjedni. Nagyon sok kapcsolatot szereztünk külföldön, mikor 2003-ban létrehoztuk a saját filmfesztiválunkat, a Zoom to Europe-ot, akkor hozzánk is nagyon sokan jöttek, sokat tanultak tőlünk is, ez egy örök körforgás: mindenki tanul mindenkitől.

– A negyed évszázad alatt Európán túl, Dél-Koreába is eljutott a csapat. Mennyire más a koreai légkör, mik azok, amit ők különlegesnek találtak, illetve önök találtak különlegesnek?

– Valószínűleg a kultúra, a tradíciók különbözősége, a filmtémák is egy picit mások, a koreaiaknak nagyon tetszenek a mi filmjeink, azok a gyerek és ifjúsági munkák, amiket a Makói Videóműhely alkotói készítenek. Nekik ez az unikális, nekünk pedig az ő dolgaik, ahogy ők látnak a kamerán keresztül, amit ők megmutatnak a filmjeikkel. Az az alázat, ami bennük van, az a szorgalom, kitartás, tisztelettudás – imádok ott tanítani, mert ennek részese vagyok én magam is. Ázsia ilyen szempontból is építi az én lelkemet is, meg minden tanítványomét is. Ez is egy ilyen kölcsönös oda-vissza hatás. Ők is ugyanúgy az építészetünket kedvelik, minden olyan dolgot, amit máshonnan nem láthatnának. Én ezt tartom az egyik legnagyszerűbb dolognak. Az alapok, vagy az indulás pedig úgy történt, hogy 2002-ben a japán-koreai közös foci vb megnyitóünnepsége egyszerűen lenyűgözött Szöulban. Hihetetlen gyönyörű kavalkád volt, és én akkor azt mondtam, hogy ide el kell jutnom, Dél-Koreába. Én előtte japán harcművészeteket filmeztem, nagy “Japán-fan” voltam, most is tetszik, meg szimpatikus Japán, de Korea mindent vitt.

– A nemzetközi kapcsolatok mellett a makói diákok is kiemelkedő sikereket értek el az évek alatt. Nem is olyan régen operatőri díjat nyert Balázs István Balázs. Melyek azok a legfontosabb pillanatok a műhely életében, amelyekre Ön a legbüszkébb?

– Igazából a díjak nagyon fontosak, de azok útjelző karók. Nagyon fontos abból a szempontból, hogy megmutatja, hogy hol tartunk, mi az az érték, amit létrehoztunk, illetve az alkotó. Nekem annyiból, hogy jól láttam, jó szemem volt az adott alkotómhoz, amikor bevontam, amikor szabadon hagytam alkotni, amikor tanultunk. Tulajdonképpen a tanulási folyamat része ez a sok fesztiváljárás, nem a csavargáson van elsősorban a lényeg, hanem a tanuláson, és azt gondolom, hogy ez nagyon fontos. Ezeket a fesztiválokat mindig élveztem velük, mert fantasztikus érzés volt velük megélni azokat a fesztiválfilmeket, azt a hangulatot. A Facebook-on is több tízezer fotónk van, a Zoom To Europe és az Ázsia Expresszen honlapunkon is rengeteg filmünk van, több mint 400 film van fent a YouTube csatornánkon, ebből nagyon sok koreai, saját, illetve az alkotóim filmje. Ezek mindegyike egy-egy kis emlék ebből a negyedszázadból. Én azt gondolom, hogy – és különösen Balázs István díja nem is jöhetett volna jobb alkalomból – hiszen most ez a 25 éves évforduló is mutatja, hogy talán nem volt hiábavaló ez az alakítás, hogy létrejött a Makói Videóműhely, hogy volt értelme, hogy gyerekeknek már kezébe adunk kamerát. Habár volt egy olyan régi ismerősöm, aki azt mondta nekem, – még mielőtt a műhelyt létrehoztam, ez is inspirált különben – hogy gyerek kezébe nem való kamera, az csak a felnőttek dolga. Na, úgy hogy nem dacból csináltam meg a videóműhelyt, de csak azért is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.