Hírek Kiemelt Makó

Rengeteg kérés érkezett Hadik György fórumán

Sok milliárdos fejlesztésekről számolhatnak be az őszi fórum sorozat után most is a képviselők, a lakosságot azonban érthető módon emellett a helyi ügyek is foglalkoztatják. A járdaprogram keretének több mint másfélszeresére növelése mindenki tetszését elnyerte, jönnek is a javaslatok, csak győzzék megcsinálni.

Nagy Szabolcs – Makó

Hadik György kezdte meg idén a lakossági fórumok sorozatát, amelyen a képviselők és az önkormányzat munkatársai a fejlesztésekről tájékoztatják a Makóiakat, és emellett kéréseket javaslatokat is várnak az egyes városrészek fejlesztéseinek terén. A fórumon először Czirbus Gábor számolt be az elmúlt fél év legfontosabb eredményeiről kiemelve a Makovecz-hagyaték ápolásához kapcsolódó építkezéseket, mint a Hagymatikum és a könyvtár. Az alpolgármester a Honvéd városrész fejlesztéséről is részletesen beszélt.

Hadik György ezután rátért a városrészt érintő ügyekre, rögtön egy jó hírrel nyitva, miszerint a tavalyi 100 millió forint után, idén 160 millió forintot különít el a város a járdaprogramra, amelyet most is a körzetek között egyenlően osztanak majd szét, így 20-20 millió jut képviselőnként a járdák helyrehozására, vagy megépítésére. A Bajza és a Toldi utca eddig nem helyrehozott részeit mindenképpen megcsinálnák 2018-ban.

A járdákkal, közlekedéssel kapcsolatban most is több lakos fordult a képviselőhöz javaslattal, kéréssel. Az önkormányzat munkatársai ezeket mind feljegyezték, ahogyan Kelemen Lajos kérését is, aki azzal fordult Hadik Györgyhöz, hogy a Hajnal utcán a kerékpárút és az úttest közötti vékony szakaszon lévő zúzott követ rendre szétszórják az autóval, nagy sebességgel közlekedők.

Az idős férfi több helyen a zebra hiányára is felhívta a figyelmet, például az Úri utca és az Erdélyi püspök utca kereszteződésénél, illetve a 43-as útnak a József Attila Múzeum melletti szakaszán. Ezekért azonban, miután nem a város, hanem közútkezelő felügyelete alatt vannak, az önkormányzat nem sokat tehet. A lakossági jelzést mindenesetre továbbítják számukra.

Az idősek klubjának vezető helyettese megköszönte az önkormányzatnak és Hadik Györgynek, hogy támogatták az utazásukat tavaly Romániába, és egyben azt is kérte, ha ebben az évben is van lehetőség a támogatásra, akkor szeretnék újra kérni. Hadik György kiemelte, egyelőre csak a saját maga nevében beszélhet, de ő biztosan segíteni fog a nyugdíjasoknak a saját képviselői alapjából.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.