Hírek Kiemelt Térség

Szanyi Tibor: Hernádi az MSZP tagja és pont

A párt Európai Parlamenti képviselője még arra is vette a fáradtságot, hogy betelefonáljon a Rádió 7 élő adásába. Támogatásáról biztosította az ősbaloldali jelöltet.

MH – összeállítás

Bár Márki-Zay Péter szerint az összes ellenzéki párt őt támogatja a hódmezővásárhelyi időközi önkormányzati választáson, azért ennek úgy látszik nem mindenki örül a nagy összefogás háza táján sem. Sőt, olyanok is vannak, akik ezt szóvá is teszik. Vegyük például Szanyi Tibort, aki nem is akárhogyan adott hangot elégedetlenségének, amikor betelefonált a Rádió 7 élő műsorába, amelynek Hernádi Gyula volt a vendége – írja a vásárhely24.

Ő az a jelölt, aki az MSZP tagjaként, de függetlenül indult el a választáson, mert úgy gondolta megengedhetetlen, hogy baloldali értékrendű politikus ne mérettesse meg magát. Bár Hernádit azóta rengeteget szidják a médiában, az is jól látszik, hogy vannak olyanok is, akik mellette állnak.

Forrás: vásárhely24.hu

Szanyi Tibor Strasbourgból is hajlandó volt telefonálni, a műsorban pedig azt mondta, hogy különösen tetszik neki Hernádi indulása, ugyanis nem lehet hagyni, hogy a baloldali értékek ne jelenjenek meg egy választáson. A Jobbikkal pedig bármilyenféle együttműködést elutasított. Ezzel szemben Hernádi Gyulát maximális támogatásáról és segítségéről biztosította.

Szintén meglepő kijelentése volt, hogy a jelöltként induló Hernádi szerinte most is az MSZP tagja, és ezzel ő lezártnak is tekinti ezt a vitát. A műsorba egyébként korábban Bacsa Pál is betelefonált, akiről a vásárhely24 azt írja, hogy a helyi baloldal emblematikus figurája, korábban többek között az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje is volt a választókerületben, de párttisztségeket is betöltött közel 16 éven keresztül. Hernádit ő is a támogatásáról biztosította.

 

Boritókép forrása: mszp.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.