Szanyi Tibor: Hernádi az MSZP tagja és pont
A párt Európai Parlamenti képviselője még arra is vette a fáradtságot, hogy betelefonáljon a Rádió 7 élő adásába. Támogatásáról biztosította az ősbaloldali jelöltet. MH – összeállítás Bár Márki-Zay Péter szerint az összes ellenzéki párt őt támogatja a hódmezővásárhelyi időközi önkormányzati választáson, azért ennek úgy látszik nem mindenki örül a nagy összefogás háza táján sem. Sőt, olyanok is vannak, akik ezt szóvá is teszik. Vegyük például Szanyi Tibort, aki nem is…
Európai babérokra törnek gólvadász papjaink
Két Csongrád megyei játékos erősíti a magyar válogatottat a katolikus papok bresciai futsal-Európa-bajnokságán. Fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye MH-összeállítás A héten az olaszországi Brescia ad otthont a katolikus papok futsal-Európa-bajnokságának. A magyar válogatottban ezúttal is ketten képviselik a Szeged-Csanádi Egyházmegyét: a hálóőr Kiss-Rigó László püspök, illetve Topsi Bálint plébános vezetésével törnek európai babérokra a piros-fehér-zöld lelkipásztorok. Magyarország az A csoportban küzd Olaszország, Portugália és Kazahsztán mellett, az első két helyezett kerül az…
Lázár: Mutasd, hogy teniszezel, megmondom, ki vagy!
Tisza Kálmán csodálója, keménykötésű, szigorú főnök, aki nem gép, minden részletre odafigyelő családapa és „a” Lézer Jani. Lázár János egy átlagos keddjébe kukkanthatunk bele. Pintér M. Lajos  Lázár János autója több mint iroda: lakás vagy második otthon. Ez is kiderül a térségünk országgyűlési képviselőjének egy hetét bemutató különleges videóból, melynek keddi epizódjai a lazarjanos.hu internetes oldalon tekinthetők meg. Egy hetem | Lázár János Országgyűlési képviselő, Csongrád 04. választókerület A Miniszterelnökséget…
Már ácsolják az új makói könyvtár tetőszerkezetét
Újabb látványos részéhez ért a 2,66 milliárd forintból készülő, Makovecz Imre tervezte bibliotéka építése. Korom András – Makó Aki a Deák Ferenc utca elején jár-kel, annak feltűnhetett, hogy jelentősen előrehaladtak a József Attila Városi Könyvtár és Tudásközpont Makovecz Imre tervei alapján készülő épülete kivitelezésével. Az Építészmester Zrt. tavaly májusban kapta meg a területet, hogy 20 hónap alatt a régi épület helyén újat emeljen. A járókelő már jól láthatja a Makoveczre…
Érvényben marad a makói rezsicsökkentés
Alább elolvashatja, hogy mi is az a teher és kiket érint, amit 2019-ig biztosan nem kíván emelni a makói képviselő-testület. Korom András – Makó Alaposan felborzolta a kedélyeket, amikor 2013 március 1-től 5,7 százalékkal megemelte az akkori képviselő-testület a városi tulajdonban lévő 26 üzlethelyiség bérleti díját. Az ügy meglepő előzménye, hogy 2011-ben 75 makói kereskedő nyújtott be petíciót a városházára, melyben azt kérték, hogy csökkentse a város az üzletek bérleti…
Nyergesvontatót vett a makói kisebbség elnöke
Van, akinek semmije sincs, de akad aki tavaly nyerges vontatót vásárolt a makói nemzetiségi önkormányzatok tagjai közül. Akad köztük álláshalmozó, közmunkás, háziorvos és munkanélküli is. Nyilvánosak a vagyonnyilatkozataik. A képen a roma nemzetiség önkormányzat tagjai. Korom András – Makó A Roma Nemzetiségi Önkormányzat tagjai közül Dömötör Józsefnek, a most nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata szerint, nincs háza, lakása vagy gépkocsija. Megtakarított pénze, de banki és magánszemélyhez kötődő adósság sem. Gazdasági társaságban sem…
Egybeolvadt a makói és szegedi amerikai focicsapat
A Makó Rednecks és a Szeged Sentinels régóta jó kapcsolatot ápolt egymással. Decemberben merült fel, hogy a két csoport egyesül – ez meg is történt, így Guardians Amerikai Futball Club néven folytatják. Gajáta Fanni – Makó A Makó Rednecks és a Szeged Sentinels jól ismerte egymást már a múltban, közös edzéseken, tornákon – többek között Vácon és Hajdúszoboszlón is – vettek részt, illetve egymást kisegítve a játékosokat is cserélték, ha…
Hat pisztollyal bukott le a határon
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatását indítványozta annak a szerb férfinak, aki szombaton egy gyári és öt, otthon barkácsolt kétlövetű pisztolyt hozott be Szerbiából az ország területére. A kép illusztráció. MH-kék hírek A gyanú szerint az elkövető február 3-án kora este a röszkei határátkelőnél lépett be az országba egy svéd honosságú autó utasaként. A gépkocsiba a gyanúsított egy gyári és öt darab házilag készített kétlövetű pisztolyt rejtett…
Középiskolás csapatokat várnak megyei vetélkedőre
A Csongrád Megyei Kormányhivatal vetélkedőt hirdet a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából a Csongrád megyei középfokú oktatási intézményekben tanuló 14-19 év közötti diákok számára. MH – összeállítás A helytörténetet középpontba helyező vetélkedő célja, hogy a fiatal korosztály jobban megismerje lakhelyének, megyéjének 1944 és 1989 közötti múltját. A vetélkedőre időpontja: 2018. február 22. 14 óra, helyszíne a Csongrád Megyei Kormányhivatal nagyterme. A kreatív feladatokat háromfős zsűri értékeli, a verseny győztesei budapesti…
74 éve Tiszába borult harckocsit szeretnének kiemelni
1944-ben, a második világháború idején borult a folyóba Szegeden, a Belvárosi híd közelében az a T-34-es szovjet harckocsi, amit most a felszínre szeretne hozni Király Nikolász, a Szegedi Haditechnikai Park vezetője. A mentés nem egyszerű: rengeteg engedély kell a művelethez, ráadásul nagy költségekkel is jár. Kiss Dániel – Szeged Király Nikolász a hadipark kapcsán ismerte meg azt a férfit, akinek az édesapja a saját szemével látta a folyóba borulni a harcjárművet…
Gálffi László számára Páger Antal neve maga a díj!
Gálffi László fiatal színészként megszólítani sem merte Páger Antalt, hát még megkérdezni tőle, mi is az eszköztelen színjátszás titka, így azt most maga próbálja meg a lehetetlent, hogy azt a filmekben tetten érje. Az idei Páger-díjazott azt is elárulta, mit is tanult a legendás színésztől. A képen a Páger-gyűrűvel. Korom András – Makó/Páger-díj – Mit szólt hozzá, amikor megtudta, hogy Ön lett az idei Páger-díjas? – kérdeztem Gállfi Lászlótól (66).…
55 kiló marihuánát dugott az utánfutó farostlemezei alá
A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a szerb férfival szemben, aki tavaly március végén 55 kiló marihuánát próbált meg Magyarország területére csempészni. MH-kék hírek A vádirat szerint a vádlott még tavaly március 29-én este 7 óra körüli időben jelentkezett belépésre Magyarország területére, Szerbia irányából, a Röszke autópálya határátkelőhelyen az általa vezetett személygépkocsival és a hozzá tartozó utánfutóval együtt. Az utóbbit valójában a kábítószer szállítását szervező ismeretlen személy vásárolta és…
Makocino – online te(l)jeskávé
Óföldeák ősparkja, Lázár nyakkendője, Kósa kokija, online IKEA. Keddi koffeinbombánk: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból. Fotó: pixabay.com MH-lapszemle Mesterterv Milliomos Óföldeák. Az orvosi rendelőt, a polgármesteri hivatalt és az emlékházat is felújítják Óföldeákon a tavaly elnyert támogatásból, sőt, ennél is nagyobbat álmodtak – írja a Delmagyar.hu. „A templom közelében van egy régi kúria, amely a Návay családé volt, most a község tulajdona. Ezt szeretnék felújítani, rendezvényházzá…
Jó reggelt, Makó!
Ködös reggelre ébredtünk, a hőmérséklet most csak alulról karcolja a nullát. Reméljük, nem az ágyat nyomják otthon, mert ma is bármi megtörténhet. MH – összeállítás Jó, ha tudják, hogy nagy napnak nézhetünk elébe, legalábbis az elmúlt évszázadokban egészen sok esemény történt február 6-án. Hátha most is így lesz. A Dalton fivéreknek 127 éve legalábbis eléggé bejött, ekkor követték el első vonatrablásukat, amelyen 1500 dollárt zsákmányoltak. Viszont ezen a napon született…