Makó színes

Lelkemben Korea: úti filmeken keresztül mesél Czibolya Kálmán

15 éve ejtette rabul Dél-Korea világa, azóta kilenc alkalommal járt az országban. Természetesen utazásai során sem hagyta otthon a kamerát a Makói Videóműhely vezetője, elkészített filmjeit a SZIGNUM Szabadegyetemén vetítette le az érdeklődőknek.

Kiss Dániel – Makó

Lenyűgözik a különbségek: a dél-koreai kultúra, a tradíciók, ételek, így nem csoda, hogy idén tízedik alkalommal fog az országba látogatni Czibolya Kálmán. Mint elmondta, szerencsére egyre közelebb kerül Magyarországhoz Dél-Korea, hiszen egyre több az országgal kapcsolatos film és sorozat, sőt, koreai étteremből is egyre több van. Előadásában igyekszik bemutatni Dél-Korea arcát, úgy, ahogy ő megélte.

A vetítésen mintegy másfél órányi, több kisebb részből álló sorozatot nézhettek meg az érdeklődök. Ezek közt volt, amely Buddha születésnapját foglalta magába, de a Hapkido-ról és a Taekwondo-ról is szóltak kisfilmek.

– Az egyik legfontosabb, ami Ázsiában tapasztalható, hogy sokkal nagyobb az alázat bennük, nagyobb a tisztelet az idősebbekkel, szakemberekkel, például egy professzorral szemben, Dél-Koreában az egyetemista fiatalok, ha már 5-10 méterre közelít hozzájuk a professzor, akkor felugranak, meghajolnak előtte – árulta el Czibolya Kálmán, aki maga is tanít kameratechnikát az egyetemen nyaranta. Hozzátette, hogy a koreai sorozat két részes lesz majd, amely a legnagyobb ázsiai televíziós egyetemről, a DIMA-ról fog szólni, amellyel 15 éve van kapcsolatban a Makói Videóműhely.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.