Lelkemben Korea: úti filmeken keresztül mesél Czibolya Kálmán
15 éve ejtette rabul Dél-Korea világa, azóta kilenc alkalommal járt az országban. Természetesen utazásai során sem hagyta otthon a kamerát a Makói Videóműhely vezetője, elkészített filmjeit a SZIGNUM Szabadegyetemén vetítette le az érdeklődőknek. Kiss Dániel – Makó Lenyűgözik a különbségek: a dél-koreai kultúra, a tradíciók, ételek, így nem csoda, hogy idén tízedik alkalommal fog az országba látogatni Czibolya Kálmán. Mint elmondta, szerencsére egyre közelebb kerül Magyarországhoz Dél-Korea, hiszen egyre több…
Elindult a térség országgyűlési képviselőjének honlapja
Lázár János hivatalos oldalán nem csak az által adott interjúk és parlamenti munkája olvasható, több személyes videóval is betekintést ad az életébe a Miniszterelnökséget vezető miniszter. MH – összeállítás „… én azért ragaszkodom ahhoz, hogy Hódmezővásárhelyen éljem az életemet, mert a hétköznapi valóság, az minden egyes pillanatban, amikor az ember kilép a kapun, szembejön vele.” Számtalanszor lehetett az utóbbi években hallani ezt Lázár Jánostól, aki annak ellenére, hogy a kormányban…
Reggel elkészült kép is színesítette a tárlatot
Az orvosi egyetem elvégzése után ragadott először ecsetet Sánta Sándor – az elmúlt években számos festményt készített el a városatya. A Hagymaházban kiállított képei közül volt olyan, amelyen éppen csak megszáradt a festék. Gajáta Fanni – Makó Sánta Sándor települési képviselő és orvos mindig kedvelte a művészetet: fiatal orvosként számos festménnyel gyarapította a gyűjteményét, majd később ő is ecsetet ragadott. A hagymaházi tárlat megnyitása előtt elmondta, Makón sok tanárral is…
Megkezdődött a párizsi terrorista pere
A francia fővárosban 2015-ben hét helyszínen követtek el merényletet, ezzel összesen 130 ember halálát okozva. Ha bűnösnek találják, a terrortámadások feltételezett elkövetője 20 év börtönt is kaphat. MH – összeállítás 2015 november 13-án este Párizs különböző pontjain gépfegyverrel felszerelkezett terroristák támadtak ártatlan járókelőkre, többek között ekkor történt a Bataclan színház koncerttermében is a lövöldözés, ahol 89-en vesztették életüket. A terrorcselekményben gyanúsított Salah Abdeslamot hosszú bujkálás után Brüsszelben fogták el. A…
Tavaly sem tollasodtak meg a makói képviselők
Zeitler Ádám vett egy 69 négyzetméteres makói lakást, Marosvári Attila pedig állást kapott az Emlékpontban – talán ez a legjelentősebb változás a makói képviselők anyagi helyzetében – vagyonnyilatkozatuk alapján. A képen Lázár János a makói képviselőkkel a testület 2014-es alakuló ülésén. Korom András – Makó Farkas Éva Erzsébet polgármester (Fidesz-KDNP) vagyona tavaly nem gyarapodott, hiszen továbbra is fele részben tulajdonosa a Szép utcai családi lakóháznak és van egy 2005-ben vásárolt…
Téli bajnokság: beragadtak a rajtnál
A Kiszombor és az Apátfalva is vereséggel mutatkozott be a Csongrád megyei téli bajnokságban, ám nem kell szégyenkezniük, hiszen megyeegyes riválisok múlták őket felül. Fotó: archív P. M. L. – Makó Az elmúlt hétvégén megkezdődött a Csongrád megyei téli labdarúgó-bajnokság 2018. évi sorozata. A húsz résztvevő öt négyes csoportban mérkőzik februárban. Térségünkből két együttes, a megye II-es Kiszombor és Apátfalva érdekelt a versengésben. Mindkét gárda csoportmeccseit a makói műfüves pályán…
A Hagymatikum lett Európa legjobb családbarát fürdője
Az angliai székhelyű LuxuryTravelGuide magazin a makói fürdőt választotta a Európa legjobb családbarát fürdőjének 2018-ban. Kiss Dániel – Makó 2014-ben a Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Prix d`Excellence nívódíj pályázatán, resort kategóriában a második helyet tudhatta magáénak a fürdő, most ismét egy nemzetközi díjjal gazdagodott. A szakmai zsűri European Spa, Fitness & Wellness kategóriában választotta Európa legjobb családbarát fürdőjének a Hagymatikumot. A LuxuryTravelGuide célja, hogy a világ minden tájáról bemutassák az…
Makó zenészei: The9Strings
Kevés szó esik Makón a helyi együttesekről, zenészekről. Portálunk cikksorozatot indít bemutatásukra, amelynek következő részében bemutatjuk az akusztikus zenét játszó The9Strings-t. Tanács Dóra Gréta – Makó A zenekar két tagból áll: Tóth Árpád a hangszerelésért, énekért, stúdiómunkálatokért, Majoros Péter pedig az énekért felelős. Péter pici gyerekként kezdte a zenélést, mert ez volt az első olyan dolog, amiről rögtön tudta, hogy szereti. Másrészről szórakoztatni akarta a környezetében lévő embereket, ami neki…
Lázár János eltöröltetné a sírhely-újraváltást
Lázár János országgyűlési képviselő és Miniszterelnökséget vezető miniszter már több vásárhelyi fórumán is elmondta: megszületni és meghalni a legdrágább Magyarországon, ezért megválasztása esetén a parlament elé vinné a sírhely-újramegváltás intézményét – írja a Vásárhely24. MH – összeállítás Lázár János országgyűlési képviselő és Miniszterelnökséget vezető miniszter fórumain többször szóba került már, hogy le kellene venni a családok válláról a sírhely-újraváltás terhét. Mint elmondta, ma Magyarországon a legdrágább megszületni és meghalni, ezért ha megválasztják,…
Laci bácsi ököllel adta a kokit?
Megütötte-e a Pápay lakóotthon nevelője a két, az otthon raktárába betörő gyereket? Ezt a kérdést bogozta tovább a Makói Járásbíróság ma délelőtti tárgyalásán, a tanúk meghallgatásával. Korom András – Makó M. László volt gyermekfelügyelőt azzal vádolja a Makói Járási Ügyészség, hogy 2016. január 11-én este a makói Pápay lakóotthon egyik raktárhelyiségében bántalmazta az otthonban lakó két kiskorú fiút. A vádlott az egyik sértettet nyitott tenyérrel arcon ütötte, melynek következtében az…
Hamis gyógyszereket találtak a pénzügyőrök Röszkén
Tizennyolcezer darabos hamis gyógyszerszállítmányt találtak a pénzügyőrök Röszkén egy szerb autóban – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn az MTI-t. A kép illusztráció. MTI Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád megyei Adó- és Vámigazgatóság sajtóreferense közölte, a pénzügyőrök kockázatelemezés alapján egy belépésre jelentkező szerb férfi autójának tüzetes ellenőrzése mellett döntöttek. A sebességváltó alól, a kesztyűtartó mögül, valamint a két első ülés támlájából összesen 18 ezer darab, különböző – Magyarországon nem…
Három migránst fogtak Nagylaknál
Hajnalban három illegális bevándorlót állítottak el Nagylak külterületén. A csoport tagjai magukat vietnámi állampolgároknak vallották, de igazolni nem tudták ezt. A rendőrök előállították őket. Képünk illusztráció (MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely). MH – CSMRFK A Nagylak Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2018. február 5-én 2 órakor fogták el a határsértőket a település külterületén. A csoport tagjai magukat vietnámi állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.…
Életre kel a lobogó – zászlóvivők kerestetnek
Igazán nemes és példaértékű kezdeményezés szervezői várják a jelentkezőket: 1848 méteres zászló fonja egységbe a nemzetet március 16-án. Pintér M. Lajos – Makó Nem a túlharsogott vagy az őszintétlen, hanem a méltósággal megünnepelt és megélt magyarságtudat mutat utat a nemzetnek a Kárpát-medencében és azon kívül. Ennek jegyében egyedülállóan lélekemelő és a tervek szerint hagyományteremtő akcióval készül március 16-ára, a magyar zászló és címer napjára Szilágyi Ákos (56 Lángja Alapítvány, Magyar…